BL: Ez egy aranypont a Barcelona ellen - Amelia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.23. 09:42
A Barcelona 1–1–es döntetlent ért el a Milan otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. Hazai részről mindenki elégedetten nyilatkozott a találkozó után, Massimiliano Allegri pedig különösen Kaká játékát és hozzáállását dicsérte.

„Csapatunk jó meccset tud maga mögött, kevés lehetőséget adtunk a Barcának. Ahogy volt egy kis rés, azonnal megbüntettek minket. Összevetve az előző szezonbeli mérkőzéssel, több helyzetünk akadt, még ha alacsonyabb is volt a játékunk színvonala. Kitűnő hír azonban, hogy Kakának kiemelkedő meccse volt, megmutatva, hogy milyen remek játékos is ő. Nagyon sok áldozatot hozott, hihetetlen módon dolgozott. Az ilyen nagy futballistáknak nemcsak lábbal kell különlegesnek lenniük, hanem fejben is, és ő ezt igazolta ma este. A védelem tökéletes volt, a középpálya megfelelő szűrést biztosított, az összképpel elégedettek vagyunk. Hogy a Barca szenved a San Siróban? Nem tudom. Az biztos, hogy kevés helyet hagytunk, hogy a saját játékukat játsszák. Számukra sem volt könnyű szembenézni velünk” – mondta Massimiliano Allegri.

„Amikor Spanyolországban szerepeltem, játszhattam néhányszor a Barcával, és amit a leginkább megtanultam, hogy a szélekre összpontosítják az erőiket. Ezért zártam vissza sokszor, hogy segítsek a csapattársaknak. A szurkolók szeretete rengeteget segített, ez számomra nagy motivációt ad. Köszönöm mindenkinek, mi megyünk előre! Én azon vagyok, hogy visszanyerjem a legjobb formámat, tetszett a passzom Robinho gólja előtt” – reagált a meccs után Kaká.

„Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, a Barcelona ellen ez egy aranypont. Jól teljesítettünk, egységesek maradtunk, kevés helyet hagytunk a katalánoknak. Ezzel a ponttal megteremtettük a lehetőségét, hogy továbbjussunk a BL-ben: a Milan számára fontos lenne túllépni a csoportkörön” – nyilatkozta a kapus Marco Amelia. Massimiliano Allegri.

„Amikor Spanyolországban szerepeltem, játszhattam néhányszor a Barcával, és amit a leginkább megtanultam, hogy a szélekre összpontosítják az erőiket. Ezért zártam vissza sokszor, hogy segítsek a csapattársaknak. A szurkolók szeretete rengeteget segített, ez számomra nagy motivációt ad. Köszönöm mindenkinek, mi megyünk előre! Én azon vagyok, hogy visszanyerjem a legjobb formámat, tetszett a passzom Robinho gólja előtt” – reagált a meccs után Kaká.

„Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, a Barcelona ellen ez egy aranypont. Jól teljesítettünk, egységesek maradtunk, kevés helyet hagytunk a katalánoknak. Ezzel a ponttal megteremtettük a lehetőségét, hogy továbbjussunk a BL-ben: a Milan számára fontos lenne túllépni a csoportkörön” – nyilatkozta a kapus Marco Amelia.

 

Legfrissebb hírek

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51
Ezek is érdekelhetik