BL: a honfitárs szerint nem huhogtak Tourénak a szurkolók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.24. 13:44
Yaya Touré, a Manchester City elefántcsontparti labdarúgója kedd este jelentést tett a játékvezetőnél a CSZKA Moszkva elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést követően az orosz szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt. Seydou Doumbia, a CSZKA játékosa és egyben Touré honfitársa szerint viszont a drukkerek nem tettek rasszista megjegyzéseket a City középpályásának. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálatot indít.

Mint ismert, kedd este a lefújást követően Yaya Touré azt mondta, az UEFA-nak tennie kell valamint a CSZKA-szurkolók huhogása miatt.Mint ismert, kedd este a lefújást követően Yaya Touré azt mondta, az UEFA-nak tennie kell valamint a CSZKA-szurkolók huhogása miatt.

Honfitársa, Doumbia szerint viszont szó sem volt erről.

„Én nem hallottam semmi ilyesmit a CSZKA fanatikusaitól. Az igaz, hogy rettentő hangosan szoktak buzdítani minket, de csak azért, hogy nyomást gyakoroljanak az aktuális ellenfelünkre. Viszont sosem folyamodnának rasszista megnyilvánulásokhoz, úgyhogy elefántcsontparti kollégám kissé túloz” – idézi az orosz Szport Ekszpressz Doumbiát az ügyről.

Az UEFA még várja a részletes játékvezetői jelentést az esetről, majd minden bizonnyal vizsgálatot fog indítani. Amennyiben a CSZKA szurkolói valóban huhogtak vagy rasszista megjegyzéseket tettek, akkor stadionbezárásra és/vagy pénzbírságra számíthatnak.

Legfrissebb hírek

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
11 órája

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

Magyar Péter is ott volt a Bajnokok Ligája döntőjén – kép

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 22:19

Az UEFA-nál Vitinha lett a budapesti BL-döntő legjobbja

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 21:32

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48
Ezek is érdekelhetik