BL: Messi beállása jelentette a fordulópontot - Pedro

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.10. 22:58
A Barcelona labdarúgói az 1–1-es döntetlennek is örülhettek a PSG elleni BL-negyeddöntő visszavágóján, a párizsiak védője, Christophe Jallet szerint a hazaiak egyáltalán nem voltak nyugodtak a mérkőzés során. Pedro szerint Lionel Messi beállása jelentette a mérkőzés fordulópontját.

„Hatalmas erőfeszítést tettünk ma este, nem féltünk tőlük, játszottuk a saját játékunkat. A hazaiak idegesek voltak, és közel álltak a kieséshez” – mondta Jallet a lefújás után.Jallet a lefújás után.

A katalánok egyetlen találatát a 71. percben megszerző Pedro a mérkőzés után a Canal Plus csatornának nyilatkozva elmondta: Lionel Messi beállása volt a fordulópont a találkozón.

„A nehéz helyzetekben kiemelkedően teljesítettünk, megérdemeltük a továbbjutást. A PSG kemény ellenfél volt, így sokáig tartott, mire fel tudtuk venni a mérkőzés ritmusát, de összességében nagyon boldogok vagyunk” – nyilatkozta a spanyol támadó a mérkőzés után.

Lionel Messi, a katalánok kisebb sérüléssel bajlódó klasszisa csak a cserepadon kapott helyet, azonban a 62. percben már ő is pályára lépett, ami Pedro szerint a mérkőzés fordulópontját jelentette.

„Messi hihetetlenül fontos játékos, most is megmutatta, hogy kész kiadni a lelkét a pályán. Az ő beállása volt a fordulópont, az egész csapat hozzáállása megváltozott, amint pályára lépett, ezért köszönettel tartozunk neki.”

A négy közé így két német és két spanyol együttes került be: a Barcelona mellett a Real Madrid, a Bayern München és a Borussia Dortmund várhatja a pénteki sorsolást, azonban a gránátvörös-kékeknél még nem foglalkoznak következő ellenfelükkel.

„Teljesen mindegy, kit kapunk az elődöntőben, hiszen az állva maradt csapatok mind nagyon erősek” – zárta nyilatkozatát Pedro.

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
3 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:25

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45