BL: Az eredmény nem tükrözi hűen, milyen nehéz dolgunk volt - Buffon

2013.02.13. 11:36
Gianluigi Buffon, a Juventus világklasszis kapusa szerint a 3–0-s végeredmény nem tükrözi hűen, mennyire nehéz volt az olasz csapat dolga a Celtic elleni, glasgow-i Bajnokok Ligája nyolcaddöntőn.
„Ha valaki nem látta a mérkőzést, az eredmény alapján azt hiheti, simán nyertünk – kezdte az olasz válogatott kapuvédő. – Néhány meghatározó pillanaton múlt, hogy végül így alakul. Az ugyanakkor pozitív jel, hogy a dolgok nekünk kedvezően alakultak, és éltünk a lehetőségeinkkel.”Alessandro Matri már a harmadik percben betalált, ezután azonban végigtámadta a mérkőzést a skót csapat. A találkozó végén két Juve-kontra, Claudio Marchisio és Mirko Vucsinics gólja nagyon kényelmes helyzetbe hozta az olasz bajnokot. „A Celtic kiváló csapat, és ezt be is bizonyította. Megpróbáltuk letámadni őket, de nem találtuk a ritmusunkat, aztán alkalmazkodnunk kellett ahhoz, amire lehetőségünk volt, jó védekezésből kontrázni. Nagyszerű végeztük el ezt a munkát, pontosak és könyörtelenek voltunk” – tette hozzá Buffon.„Hogy máris továbbjutottunk volna? Nem szabad túlságosan megnyugodnunk, a visszavágón is összpontosítanunk kell, és megadni a Celticnek a csapatot megillető tiszteletet” – zárta mondandóját a klasszis.
Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Műtét vár Kasper Schmeichelre, kihagyja a világbajnokságot

Minden más foci
2026.03.18. 17:15

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Videó: dráma, balhé és vér – nem a futballról szólt a Rangers–Celtic csata a Skót Kupában

Minden más foci
2026.03.08. 23:04

Belgrádban hosszabbítás, Plzenben tizenegyespárbaj döntött az Európa-ligában

Európa-liga
2026.02.26. 21:36

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51
Ezek is érdekelhetik