Hulk ultimátuma: ha Spalletti marad, ő távozik

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 09:53
null
Hulk nagyon berágott a lecserélése után, Spalletti szerint formán kívül játszott (Fotó: Reuters)
A Milan otthonában elért győzelem mindig édes, főleg ha olasz szakember éri el külföldi csapat trénereként. A Zenittel a Bajnokok Ligája csoportkörének záró fordulójában 1–0-s győzelmet arató Luciano Spalletti azonban nem élvezhette ki a diadalt, csapata legnagyobb sztárja, Hulk ugyanis lecserélése után idegesen nyilatkozott, s burkoltan Spalletti kirúgását követelte. Párizsban a játékosok elismerték, jobban feltüzeli őket egy-egy BL-meccs, mint a bajnoki összecsapások, míg az Olympiakosz otthonában az Asenallal kikapó Arsene Wenger megkérdőjelezte az alapvonalnál álló asszisztens szerepét.

Hiába aratott bravúros 1–0-s győzelmet a San Siróban a Milan ellen a Zenit, forrnak az indulatok a szentpéterváriaknál – ezúttal a 80. percben lecserélt Hulk lázadt fel Luciano Spalletti vezetőedző ellen.

„Ha nem rendezi a klub ezt az ügyet az edzővel, akár már januárban elmegyek innen. Bármi megtörténhet” – mondta a meccs után Hulk, aki a lecserélésekor is egyértelmű gesztusokkal jelezte az olasz vezetőedzőnek nemtetszését. Spallettit nem hatották meg a nyáron 60 millió euróért megvásárolt brazil megnyilvánulásai.

„Azt mond, amit akar. Azért cseréltem le, mert elégedetlen voltam a játékával, az én dolgom, hogy eldöntsem, azért vagyok az edző – mondta Spalletti. – Azt mondta, menni akar? Semmit sem tehetek ellene. Én biztosan maradok. Elégedett voltam a taktikával és a cseréimmel is. Hulk eléggé ideges mostanában, talán ezért is játszott a tudása alatt.”

A Zenitnél a szezon elején Igor Gyenyiszovval volt haragban Spalletti, az orosz középpályás éppen Hulk és a belga Axel Witzel aránytalanul magas fizetése miatt hőzöngött, amiért átmenetileg a B-csapathoz került.

HULK FELLÁZADT A CSERÉT KÖVETŐEN

A milánóiak annak ellenére roppant csalódottak, hogy vereségük nem befolyásolta a C-csoportban elért végső helyezésüket – az már korábban eldőlt, hogy másodikak a spanyol Málaga mögött. Mathieu Flamini, a Milan francia elmondta, a találkozó előtt Silvio Berlusconi klubelnök megüzente a csapatnak, hogy nyerni kell.

„Jól kezdtünk, helyzeteket dolgoztunk ki, de a Zenit jól védekezett, nem tudtunk gólt szerezni. Aztán az egyetlen helyzetéből gólt szerzett, és a második félidőben is tökéletesen zárt a saját kapuja előtt – mondta Flamini. – Pedig az elnök úr a meccs előtt leszögezte, hogy ez a meccs különösen fontos nekünk, amelyet muszáj megnyernünk. Talán nem is kell mondanom, mennyire csalódottak vagyunk.”

Massimiliano Allegri vezetőedző szerint tanulságos leckét kapott csapata a Zenittől védekezésből.

„Egy helyzetből gólt kaptunk, ami megengedhetetlen. Túl sok gólt kapunk, a védelmet össze kell szedni, a Torino ellen ez nem ismétlődhet meg” – mondta Allegri.

Az Anderlecht elleni 2–2-es döntetlenjével veretlenségét megőrző Málaga már a december 20-ai sorsolást várja, és a februári folytatásra készül.

„A csoportkör során megismertettük Európát klubunk karakterével, és bár az utolsó két meccsünkön késői gólokat kaptunk, összességében elégedettek lehetünk. Most az a fontos, hogy felkészüljünk a februári folytatásra, és kijavítsuk a hibáinkat” – mondta Manuel Pellegrini vezetőedző.

BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT
Málaga (spanyol)–RSC Anderlecht (belga) 2–2
Gólszerző: Duda (45., 61.), ill. Jovanovics (50.), Mbokani (89.)
AC Milan (olasz)–Zenit (orosz) 0–1
Gólszerző: Danny (35.)
A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Málaga 6 3 3 12–5 +7 12
2. Milan 6 2 2 2 7–6 +1 8
3. Zenit 6 2 1 3 6–9 –3 7
4. Anderlecht 6 1 2 3 4–9 –5 5

Az A-csoportban a párizsi PSG legyőzte odahaza a portugál FC Portót, és ezzel eldőlt, hogy a két, már korábban továbbjutó csapat közül a franciák végeznek a csoport élén.

Carlo Ancelotti szerint a Paris SG tartását bizonyította, hogy a bajnoki botladozás ellenére győzni tudott.

„Büszke vagyok a csapatomra, amely csattanós választ adott a kritikákra. Nagyon fontos volt számunkra az első hely megszerzése, mint ahogy az is, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek – mondta Ancelotti. – A formánkat át kell mentenünk a bajnokságra is, mert a Ligue 1-ben ötpontos hátrányba kerültünk a Lyonnal szemben, ami soknak tűnik, és nem szabad engednünk, hogy még tovább nőjön a különbség. A Porto elleni meccs megmutatta, hogy nincsenek ellentétek az öltözőben, alaptalanok a pletykák.”

A játékosok úgy vélik, a BL-re jobban felszívja magát a csapat, mint a bajnokikra. Thiago Silva szerint a Porto legyőzése újra lendületbe hozhatja a csapatot, de attól tart, hogy a francia bajnokságban nem tud ennyire jó teljesítményt nyújtani a PSG.

„Őszinte leszek: a csapatot sokkal jobban foglalkoztatja a BL, mint a bajnokság. Nem tudom, miért van ez így, nem feltétlenül hasznos dolog, de kár lenne tagadni” – mondta a Porto elleni első gólt szerző brazil védő.

Véleményét az argentin Javier Pastore is megerősítette. „Fiatalok vagyunk, sokkal többet gondolunk a jó BL-szereplésre, a többséget elsősorban ez motiválja. Valahogy át kell mentenünk ezt a mentalitást a bajnokságra, mert kezd elúszni a bajnoki cím” – mondta a támadó középpályás.

A portugálok nem örülnek éppen, de nem is kenődtek el túlságosan.

„Balszerencsénk volt, most is, az előző fordulóban is – füstölgött a lefújást követően a Porto mestere, Vítor Pereira. – Játékosaim keményen dolgoztak, de ki kell javítanunk még hibáinkat. Sokat kell fejlődnünk… Azért jöttünk egyébként Párizsba, hogy győzzünk, és a csoport élén végezzünk, de ez nem volt most lehetséges. A második hely viszont nem a vég, a következő körben nulláról folytatjuk. Hinnünk kell a képességeinkben.”

A másik meccsen a Dinamo Zagreb a nagy havazásban megszerezte első gólját a főtáblán, a Dinamo Kijev ellen ez pontot is ért a BL-főtáblán 11 meccses vereségsorozatát megszakító horvát csapatnak, így egy csapat sem zárja teljesen eredménytelenül a csoportkört.

A-CSOPORT
Paris SG (francia)–FC Porto (portugál) 2–1
Gólszerző: Thiago Silva (29.), Lavezzi (61.), ill. Jackson Martínez (33.)
Dinamo Zagreb (horvát)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–1
Gólszerző: Krstanovic (95. – 11-esből), ill. Jarmolenko (45+1.)
AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Paris SG 6 5 1 14– 3 +11 15
2. Porto 6 4 1 1 10– 4 +6 13
3. Dinamo Kijev 6 1 2 3 6–10 –4 5
4. Dinamo Zagreb 6 1 5 1–14 –13 1

A B-csoportban hiába vezetett az Arsenal, 2–1-re kikapott az Olympiakosz otthonában, és ezzel a második helyen zárt. Arsene Wenger, az „ágyúsok” francia menedzsere kérdőre vonta az alapvonalon álló asszisztens szerepkörét, ugyanis véleménye szerint a görögök első gólja előtt szöglet helyett kirúgásnak kellett volna következnie.

„Az első görög találat előtt kirúgást kellett volna ítélni, ehelyett szöglet következett, amiből gólt kaptunk – fejtette ki véleményét Wenger. – Mégis mi haszna a kapu mellett álló játékvezetőnek? Ezt senki sem tudja. Rossz döntés volt, de ez ellen nem tudunk mit tenni.”

„Érdekes mérkőzés volt, az első félidőben jól teljesítettünk, de a másodikat már nem bírtuk erővel. Sok játékosunk nincs hozzászokva ehhez a szinthez. Volt két-három lehetőségünk, hogy megszerezzük az újabb gólunkat, de nem jött össze, így várható volt, hogy bajba kerülünk. Ideális esetben nyilván az első helyen akartunk végezni a csoportban, de várjuk meg a sorsolást” – tette hozzá a francia szakember.

HOLTBY: ÁLOM LENNE A REAL MADRID ELLEN JÁTSZANI
„Tudjuk, hogy nehéz lesz, de miért ne? Huszonkét évesen, a Santiago Bernabéuban játszani egy álom lenne” – vágyakozott Holtby.
„Most azonban nem igazán érdekel, hogy kivel fogunk összekerülni. Ez a Bajnokok Ligája. Ha győzni akarsz, mindenkit meg kell verned” – fejtette ki álláspontját a német válogatott futballista.

A Montpellier-ben 1–1-es döntetlent játszó Schalke veretlenül zárt csoportja élén, s Christoph Metzelder szerint a folytatás már bónusz együttese számára.

„Nagyon örülünk neki, hogy az Arsenalt megelőzve zártunk a csoport élén, Európa egyik igazi topcsapatát utasítottuk magunk mögé. Kíváncsian várom a sorsolást, a Real Madriddal fantasztikus lenne összekerülni” – mondta Metzelder.

B-CSOPORT
Olympiakosz Pireusz (görög)–Arsenal (angol) 2–1
Gólszerző: Maniatisz (64.), Mitroglu (73.), ill. Rosicky (38.)
Montpellier HSC (francia)–Schalke 04 (német) 1–1
Gólszerző: Herrera (59.), ill. Höwedes (56.)
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Schalke 6 3 3 10– 6 +4 12
2. Arsenal 6 3 1 2 10– 8 +2 10
3. Olympiakosz 6 3 3 9– 9 0 9
4. Montpellier 6 2 4 6–12 –6 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik