Man. City: Ilyen meccset még nem játszottam - Yaya Touré

2012.09.20. 14:25
Yaya Touré, a Premier League-ben szereplő Manchester City labdarúgócsapatának középpályása úgy véli, fokozatosan kezdik felismerni a csapatban rejlő lehetőségeket. Az elefántcsontparti válogatott labdarúgó hozzátette: soha nem játszott még olyan hangulatú mérkőzésen, mint a keddi, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-találkozón.

A 3–2-es vereség ellenére pozitívan értékelte csapata Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-összecsapását Yaya Touré, a Manchester City középpályása.

„Ilyen csoportmeccset még életemben nem játszottam. A hangulat egy Bajnokok Ligája-negyeddöntőre vagy elődöntőre emlékeztetett – kezdte Touré, aki még 2009-ben, a Barcelona színeiben a legrangosabb európai kupasorozat fináléjában is pályára léphetett. – Fantasztikus mérkőzés részesei voltunk. Jó teszt volt számunkra, hogy hol tartunk, és hogy jó úton járunk-e. Ez a mérkőzés megmutatta, folyamatosan fejlődünk és tanulunk Európában. Még van öt meccsünk, hogy pontokat szerezzünk."

„Nagyon fontos, hogy jobban szerepeljünk, mint tavaly és eljussunk az egyenes kieséses szakaszba. Ha ezt elértük, akkor kijelenthetjük, hogy európai nagycsapattá fejlődtünk" – vélekedett a 29 éves elefántcsontparti válogatott játékos.

Legfrissebb hírek

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
2026.06.13. 15:53

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24
Ezek is érdekelhetik