Inter: Nem tisztelnek eléggé, ezért elégtétel lenne a BL-trófea - Mourinho

MTI MTIMTI MTI
2010.05.19. 06:39
José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának a vezetőedzője úgy vélte, nem „tisztelik eléggé" Olaszországban, ezért hatalmas elégtétel lenne számára, ha csapatával megnyerné a Bajnokok Ligáját.

„Nem a pénz meg a szerződés érdekel – szögezte le olasz újságíróknak a portugál tréner.– Inkább személyes elégtétel lenne, hogy elismerjenek és tiszteljenek egy ilyen futballországban."

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy átveszi-e a Real Madrid kispadját, a szakember azt mondta, a Bajnokok Ligájának szombati madridi döntője után gondolkodik két-három napot és aztán meghozza a döntését.
   
Mourinho egy kérdésre azt válaszolta, jelen pillanatban leginkább az érdekli, hogyan jut el a spanyol fővárosba a vulkánkitörés miatt kihirdetett légtérzárlat közepette.
    
„Halvány fogalmam sincs, mi a neve, na szóval a Gudjohnsen-vulkán miatt aggódom – mondta a luzitán tréner, majd hozzátette: – Egyszerűbb, ha így hívom, ugyanis képtelen vagyok megjegyezni a nevét.”  (Az edző az Eyjafjöll-tűzhányót keverte szándékosan össze az izlandi Eidur Gudjohnsennel, aki Mourinho játékosa volt a Chelsea-ben.)
   
A tréner a milánói fekete-kékekkel már megnyerte a bajnokságot és az Olasz Kupát, míg a BL-döntőben a Bayern Münchennel mérkőzik az Internazionale.

Mourinho nyilatkozatát bővebben itt olvashatja!

 

José Mourinho elkezdte... A hangzatos nyilatkozatairól is elhíresült portugál szakember ezúttal csapata, az Inter szombati, Bayern München elleni Bajnokok Ligája-döntője kapcsán tartott sajtótájékoztatót.

„Ez a sorozat a legfontosabb a világon. Nagyobb súlya van, mint a világbajnokságnak, mert a klubcsapatok magasabb szinten futballoznak, mint a nemzeti válogatottak" – kezdte nyilatkozatát a BL presztízsére és a szombati finálé fontosságára utalva a szakember.

Mourinho egy konkrét meccset is kiemelt, amellyel a Bajnokok Ligája hihetetlenül magas színvonalát kívánta példázni. Úgy véli, az Inter Barcelona elleni, 3–1-re megnyert hazai meccse volt az egész európai szezon legjobb találkozója.

„Ebben az idényben még nem láttam olyan mérkőzést, mint amilyen az volt. Agresszívan támadtunk a kontinens legjobb csapata ellen, és három gólt is lőttünk" – áradozott saját csapatáról a portugál, aki ezúttal is kitért arra, hogy Olaszországban nem becsülik meg kellőképpen.

„Nem a pénz meg a szerződés érdekel. Inkább személyes elégtétel lenne a Bajnokok Ligája megnyerése, hogy elismerjenek és tiszteljenek egy ilyen futballországban" – szögezte le az Inter szakvezetője.

„Az Inter vezetőedzője vagyok, most csak ez foglalkoztat, nem mellékesen élő szerződésem van. 2012-ig, vagy 2013-ig, már nem is emlékszem pontosan" – mondta a feledékeny tréner, akit egyébként még két évig köt a megállapodása Milánóba.

 

 

Legfrissebb hírek

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
13 órája

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02

Videó: Mourinhót elcsípték a reptéren, a jövőjéről faggatták volna

Minden más foci
2026.05.13. 08:16

Iker Casillas nem akarja, hogy José Mourinho legyen a Real Madrid következő vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 19:34

José Mourinho megegyezett a Real Madriddal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 14:54

As: jelentős átalakítás várható a nyáron a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.11. 16:56
Ezek is érdekelhetik