BL-döntő: Mourinho szerint a munkája az Internél befejeződött

2010.05.23. 00:04
José Mourinho a Bajnokok Ligája döntője után gyakorlatilag elismerte, hogy elhagyja az Intert.

„Nagy szomorúságot érzek lehetséges távozásom miatt, de profi pályafutásom során mindig is hideg fejjel próbáltam eldönteni, mi legyen a következő feladatom. A távozásomra nagyobb az esély, mint a maradásomra.” „Nagy szomorúságot érzek lehetséges távozásom miatt, de profi pályafutásom során mindig is hideg fejjel próbáltam eldönteni, mi legyen a következő feladatom. A távozásomra nagyobb az esély, mint a maradásomra.”  

„Megtettem, amit meg kellett, a munkám itt véget ért. A klub történetének része vagyok, az Inter sosem lesz már ugyanilyen. Nem akarok túl sokat beszélni, mert a végén még elsírom magam és megváltoztatom a döntésem” – nyilatkozta a portugál edző az Inter 2–0-s sikere után a RAI-nak.

„Az elnökünk fantasztikus. Nem könnyű edzőt váltani a scudetto megnyerés után, mint ahogy én is kockáztattam. Megnyertem mindent, amit meg lehetett nyerni, és ha úgy döntök, ahogy most azt gondolom, akkor valami olyat keresek magamnak, ami új kihívást jelent. Két különböző klubbal nyertem BL-t, én akarok lenni az első edző, akinek három csapattal is sikerül ez.”

Legfrissebb hírek

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
11 órája

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 20:02

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06