BL: A hősök csapata voltunk, a vérünket adtuk a sikerért! - Mourinho

2010.04.28. 23:36
Meghatottan mondott köszönetet játékosainak José Mourinho, az Internazionale vezetőedzője a Barcelonában kivívott Bajnokok Ligája-döntőbe jutást követően.

„A hősök csapata voltunk, a vérünket adtuk a sikerért. Köszönetet mondok mindenkinek, azoknak, akik játszottak, azoknak is, akik nem. Köszönöm a drukkereknek, azoknak, akik elkísértek minket Barcelonába, és az otthon szurkolóknak is. Elképesztő dolgok történtek a meccsen, ez a mi ünnepünk. Szeretném, ha a szurkolóink kijönnének elénk a repülőtérre, és kérem őket, hogy segítsenek minket Rómában vasárnap a Lazio ellen, majd szerdán az Olasz Kupa döntőjében is" – mondta a RAI-nak.

„Nehéz meccs lett volna 11 emberrel is, 10 a 11 ellen pedig történelmi tett. Életem leggyönyörűbb veresége volt ez, bár azt hiszem, a 0–0-t megérdemeltük volna. Júlio César csodálatos volt, az emberhátrány pedig nem nagyon látszódott. Nyertem már BL-t a Portóval, de ez még annál is jobb volt. Akkor 3–0-ra vezettünk, és egy óra után megvolt a meccs. Kár, hogy nem tudtam beszállni játszani…" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
13 órája

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02

90 millió euró évente – Lewandowski ennyiért választhatja Szaúd-Arábiát

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 10:45
Ezek is érdekelhetik