Bayern, Lyon: se csajok, se vulkán - nagy a tét!

Vágólapra másolva!
2010.04.21. 11:41
null
Franck Ribéry: a pályán most könnyebb venni az akadályokat, mint azon kívül (Fotó: Action Images)
Ha az európai hagyományokat tekintjük, akkor a 13. labdarúgó Bajnokok Ligája- (BEK-) elődöntőjére készülő német Bayern München az esélyese a szerda este kezdődő kétfelvonásos párharcnak, amelyben az első ilyen erőpróbájára készülő francia Lyon lesz az ellenfele. Ha viszont azt vesszük kiindulási pontnak, hogy a csoportmeccsek során a Bayern oda-vissza kikapott az ugyancsak francia Bordeaux-tól, amelyet a Lyon – a Real Madrid elbúcsúztatása után – kiejtett az előző körben, máris kiegyenlítettnek tűnnek az erőviszonyok a döntőbe jutásért vívandó páros mérkőzésen.

Míg a Lyon felkészülését az izlandi vulkánkitörés, illetve a légtérzár miatti hosszú autóbuszút, addig a Bayern Münchenét az egyik kulcsjátékosát, Franck Ribéryt (mellékszálon a lyoni Sidney Govout is) érintő prostituáltbotrány zavarta meg némiképp, ám mindkét klubnál igyekeztek mindent megtenni, hogy játékosaiknak csak a szerda esti Bajnokok Ligája-elődöntővel kelljen foglalkozniuk – Münchenben még Franz Beckenbauer is szót kért. Többek között azért, mert:

„Olyan lehetőség előtt állunk, amely meglehetősen ritkán adatik meg egy futballista életében" – nevezte meg Daniel Van Buyten, a Bayern München belga védője az összes szereplő szerda esti fő motivációját. A Bayern például kilenc esztendeje – a számára BL-diadalról emlékezetes idény óta – egyszer sem jutott ilyen messzire az első számú európai klubkupában.

STATISZTIKA

A BAYERN

Hazai mérlege a francia klubok ellen: 7 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség.

A LYON

Idegenbeli mérlege a német klubok ellen: 4 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség – igaz, a legutóbbi öt túrán veretlen maradt.

S hogy az ebből fakadó hiányérzet mennyire fűtheti a klubot, azt éppenséggel az is illusztrálhatja, hogy a csoportkörben és az egyenes kieséses szakasz eddigi két fordulójában (Fiorentina, Manchester United) is vert helyzetből álltak fel a bajorok. Sőt a Bundesliga pillanatnyilag elfoglalt első helyét is meglehetősen messziről nekifutva érte el a német klub...

Bár – mint a bevezetőben említettük – ránézésre a Bayern München a favorit, a két klubot közelről ismerők sem feltétlenül értenek egyet abban, mi várható a müncheni játéktéren a szerda esti mérkőzésen.

Míg például Willy Sagnol, a Bayern egykori francia védője szerint a Lyon ereje „nem a védekezésben, hanem a támadásban van, éppúgy, mint a Bayernnek", egykori klubtársa, a szintén francia Bixente Lizarazu úgy véli: „a Lyon rendkívül egységes csapat, amely sohasem kezdeményez, ehelyett az ellenfél hibájára spekulál, és ha ezt a Bayern figyelmen kívül hagyja, ráfizethet..."

EGYMÁS ELLEN A BL-BEN

(A Bayern szemszögéből)

2000–2001: 1–0 (o), 0–3 (i)

2003–2004: 1–1 (i), 1–2 (o)

2008–2009: 1–1 (o), 3–2 (i)

Mind csoportmérkőzés.

A Bayern elsősorban két kiváló szélsőjétől, Arjen Robbentől és Ribérytől, valamint mozgékony horvát csatárától, Ivica Olictól reméli az ellenfél sakkban tartását, kérdés ugyanakkor, mennyire érinti őket érzékenyen, hogy Mark van Bommel eltiltása miatt ezúttal hiányzik mögülük a szokásos „támasz". Érdekesség, hogy Ribéry a francia bajnokságban játszva – négy próbálkozásból – egyszer sem volt még tagja győztes csapatnak a Lyon ellen.

A másik oldalon Lisandro López az egyik kulcsfigura, ezért is okozott némi nyugtalanságot az a rúgás, amit az argentin támadó a hétvégén kapott a bokájára. Nos, úgy tűnik, a veszély elmúlt, Lisandro kedd este már korlátozás nélkül edzhetett, azaz éppúgy ott lehet a csapatban, mint a combizom-sérüléséből kikúrált Jean Makoun, aki a Real kiejtéséből bombagóllal vette ki a részét.

A 20.45-kor kezdődő mérkőzésről élő, szöveges tudósítással jelentkezünk.

BL, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS – A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK 
BAYERN MÜNCHEN (német)–LYON (francia)
Helyszín: München, Allianz Arena. Időpont: 20.45 (Tv: Digi Sport). Vezeti: Rosetti (olasz)
BAYERN MÜNCHEN: Butt – Lahm, Van Buyten, Demichelis, Contento – Robben, Schweinsteiger, Pranjic, Ribéry – Th. Müller, Olic
Sérült:
Eltiltva: Badstuber, Van Bommel
LYON: Lloris – Réveillere, Cris, Toulalan, Cissokho – Makoun, Gonalons, Pjanic (Källström) – Delgado, Lisandro López, Bastos
Sérült: Bodmer, Boumsong, Clerc
Eltiltva:
A visszavágót április 27-én rendezik Lyonban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik