A Barcelona rémálma a Galatasaray, az Arsenalé az Atletico Madrid

Vágólapra másolva!
2008.07.31. 22:51
Az Európai Labdarúgó-szövetség nyoni főhadiszállásán elkészült a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének kiemelési sorrendje. A csapatokat két kalapba osztották, és a pénteki sorsoláson dől el mely csapatoknak kell egymás ellen.
Az FC Barcelona és a Fiorentina számára is izgalmas lesz a sorsolás
Fotó: Reuters
Az FC Barcelona és a Fiorentina számára is izgalmas lesz a sorsolás
Az FC Barcelona és a Fiorentina számára is izgalmas lesz a sorsolás
Fotó: Reuters
Az FC Barcelona és a Fiorentina számára is izgalmas lesz a sorsolás

Galatasaray–Arsenal, Juventus–Atlético Madrid. Akár ez a két összecsapás is összejöhet már a Bajnokok Ligája harmadik, egyben utolsó selejtező körében. Ehhez persze Fortunára, vagy inkább a kisördög aktív szerepére lenne szükség. Ami azonban tény: már a legrangosabb európai kupaküzdelem korai szakaszában lehetnek hatalmas rangadók – persze csak elvileg.

Az Atletico és a Galatasaray ugyanis az UEFA csütörtöki döntése értelmében nem számít majd kiemeltnek a pénteken, 12 órakor megrendezésre kerülő sorsoláson.

A BL 2005–06-os selejtezőjében például a spanyol Villarreal és az angol Everton összekerült egymással. Tehát akár reménykedhetünk is abban, hogy a mostani selejtezőben is lesz egy hatalmas rangadó. Ez nekünk jó lenne, a csapatoknak már kevésbé.

Ami a magyar érdekeltséget illeti. Bár kevés az esély, hogy a magyar bajnok MTK kiveri a Fenerbahcét (az első meccsen hazai pályán 2-0-ra nyertek a törökök), ez esetben mégis kiemelt lenne.

A sorsoláson egyvalami biztos: azonos ország csapatai nem kerülhetnek össze egymással.

BAJNOKOK LIGÁJA, 3. SELETEZŐ FORDULÓ

KIEMELÉSEK
KIEMELT CSAPATOK NEM KIEMELT CSAPATOK
Liverpool Atletico Madrid
Barcelona Sheriff Tiraspol/Sparta Praha
Arsenal Anortoszisz Famaguszta/Rapid
Schalke 04 Levszki Szófia
Juventus Slavia Praha
Rangers/Kaunas Galatasaray
Olympique Marseille Inter Baki/Partizan Belgrád
Steaua Bucuresti Vitoria SC
Panathinaikosz/Dinamo Tbiliszi Domzale/Dinamo Zagreb
Göteborg/FC Basel Beitar/Wisla
Olympiakosz Standard Liege
Fenerbahce/MTK Twente
Sahtar Donyeck Tampere United/Artmedia Petrzalka
Anderlecht/BATE Boriszov Aalborg/Modrica
Fiorentina Brann Bergen/Ventspils
Szpartak Moszkva NK Domzale/Dinamo Zagreb
Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik