Mancini: Akkor kezdtünk el jól játszani, miután hátrányba kerültünk

Vágólapra másolva!
2007.10.24. 12:01
A Bajnokok Ligája keddi játéknapján a portugál aranylabdás, Luis Figo idegenbeli győzelemmel ünnepelte századik mérkőzését a legrangosabb kupasorozatban: az Internazionale Moszkvában nyert a CSZKA ellen 2-1-re, míg a PSV Eindhovenben nem bírt a Fenerbahcéval. Az olasz és a török együttes trénere elégedetten nyilatkozott, a moszkvai kolléga viszont a kényszerű cserékkel magyarázza, hogy addig jól teljesítő csapata hibátlan játéka megbomlott. Ronald Koeman annak ellenére nem bosszús a hazai pályán szerzett egy ponttal, hogy a 64. perctől emberelőnyben játszottak, és a továbbjutást illetően lépéshátrányba kerültek, éppen a törökökkel szemben.
Szergej Ignasevics (CSZKA Moszkva, jobbra) és Esteban Cambiasso (Internazionale) csatája a labdabirtoklásért
Reuters
Szergej Ignasevics (CSZKA Moszkva, jobbra) és Esteban Cambiasso (Internazionale) csatája a labdabirtoklásért
Szergej Ignasevics (CSZKA Moszkva, jobbra) és Esteban Cambiasso (Internazionale) csatája a labdabirtoklásért
Reuters
Szergej Ignasevics (CSZKA Moszkva, jobbra) és Esteban Cambiasso (Internazionale) csatája a labdabirtoklásért

Hiába szerzett vezetést látványos góllal a CSZKA Moszkvában az olasz bajnok ellen, a hazaiak fegyelmezett védelme a második félidő elején kihagyott, így egyenlítettek a vendégek, akik a hajrában a győztes találatot is megszerezték.

„Két vesztett mérkőzéssel és egy döntetlennel nehéz helyzetbe kerültünk a csoportban - kesergett Valerij Gazzajev, a CSZKA vezetőedzője. - Az első félidőben jól játszottunk, helyzeteink voltak, megszereztük az előnyt, a kényszerű cserék után azonban megbomlott az egységünk (a 42. percben előbb Dudu Cearense, majd a 76-ban cseréje, Eduardo is kényszerű okok miatt távozott), így ellenfelünk a második felvonásban már jobb volt nálunk. Az egyéni hibáinkért már eddig sok ponttal fizettünk, ezúttal az első kapott gólunk előtt a védelmünk hagyott ki, a második olasz találat előtt pedig kapusunk hibázott.”

„Fontos és megérdemelt győzelmet arattunk - nyugtázta a három pont idegenbeli megszerzését Roberto Mancini, az Internazionale trénere. - A CSZKA bizonyította, hogy jó csapat és miután lehetőséget kaptunk tőlük, már egyértelműen a mi akaratunk érvényesült. Sajnáljuk Vieira sérülését (a franciát a 17. percben váltotta Sztankovics), mert egy fontos játékosunk, és hosszabb kihagyás után térhetett vissza. Nagyon fontos, hogy egy csapatban mindig legyen egy olyan csatár, akiben benne van a gól, Moszkvában Crespo volt képes betalálni az ellenfél hálójába. De gratulálnom kell a második találatunkat szerző Samuelnek is, mert már jóideje kiváló formában játszik. A hazaiak ragyogóan kezdtek, de azért kilencven percen keresztül lehetetlen olyan ritmusban és tempóban végigjátszani egy találkozót, mi akkor kezdtünk el jól játszani, miután hátrányba kerültünk. Még nem kvalifikáltuk magunkat a nyolcaddöntőbe, de Moszkvában nagy lépést tettünk a továbbjutás felé.”

Három mérkőzés után is veretlen maradt a Fenerbahce, amely lassan tovább szövögetheti az indulásnál még merésznek tűnő továbbjutási terveit. A PSV viszont így lépéshátrányba került török riválisával szemben, hiszen minden bizonnyal az Inter mögött ez a két együttes fut majd versenyt a kiadó egy helyért.

„Nehéz mérkőzésen vagyunk túl – nyilatkozta csalódottan Ronald Koemen, a PSV vezetőedzője. – Az utolsó passzaink még jók voltak, a bejezéseknél viszont rendre hibáztunk. A kapu előterében nem voltunk elég jók, így az eredménnyel végülis elégedett lehetek. A továbbjutás még saját kezünkben van, de minden bizonnyal mindkét gárdára az utolsó csoportmérkőzésig izgalmas és nehéz szakasz vár. Az isztambuli mérkőzésen szeretnénk támadóbb felfogásban játszani, bár tudjuk, ez nem lesz egyszerű. A kiállítás után (a hazaiak Deivid kiállítását követően majd fél órát emberelőnyben játszhattak), megpróbáltunk még intenzívebben támadni, de ellenfelünk emberhátrányban is hibátlanul védekezett.”

„Jól játszottunk, de mindenek előtt a védekezésünket kell kiemelnem - nyilatkozta Zico, a Fenerbahce trénre, aki teljes mértékben elégedett az egy pont megszerzésével. – A kiállítást illetően tiszteletben tartom a játékvezető döntését, annál is inkább, mert nem láttam tisztán az esetet. A továbbjutási lehetőség a saját kezünkben van, amelynek megszerzésére jó esélyünk van, ha a folytatásban is hasonlóan magas színvonalú játékra leszünk képesek.”

EMLÉKEZTETŐ, BAJNOKOK LIGÁJA, G CSOPORT, 3. FORDULÓ:


Helyszín: Moszkva, Lokomotiv Stadion
Nézőszám: 23 000
Játékvezető: Mike Riley (angol)
Asszisztensek: Glenn Turner, Mo Matadar (angolok)

CSZKA Moszkva Internazionale
1 Mandrikin 12 Julio Cesar
24 V. Berezuckij 4 J. Zanetti
4 Ignasevics 2 Cordoba
6 A. Berezuckij 25 Samuel
22 Aldonyin 6 Maxwell
25 Rahimic 7 Figo
17 Kraszics 14 Vieira
20 Dudu 15 Dacourt
18 Zsirkov 19 Cambiasso
10 Jo 8 Ibrahimovic
7 Daniel Carvalho 18 Crespo
Vezetőedző: Vezetőedző:
Valerij Gazzajev Roberto Mancini

Gólszerző(k): Jo (32.), Crespo (52.)
Csere: Vieira h. Sztankovics (17.), Dudu h. Eduardo (42.), A. Berezuckij h. Grigorjev (45.), Crespo h. J. Cruz (62.), Eduardo h. Janczyk (76.), Dacourt h. Solari (77.)
Sárga lap: Figo (43.), D. Carvalho (61.), Solari (83.)

EMLÉKEZTETŐ, BAJNOKOK LIGÁJA, G CSOPORT, 3. FORDULÓ:


Helyszín: Eindhoven, Philips-stadion
Nézőszám: 35 000
Játékvezető: Howard Webb (angol)
Asszisztensek: Philip Sharp, Darren Cann (angolok)
PSV FENERBAHCE
1 Gomes 1 Volkan
2 Kromkamp 77 Gökhan Gönül
18 Addo 2 Lugano
24 Marcellis 36 Edu
3 Salcido 3 Roberto Carlos
11 Perez 24 Deniz
6 Simons 20 Alex
28 Bakkal 15 M. Aurelio
17 Farfan 6 Vederson
9 Lazovics 99 Deivid
8 Méndez 23 Semih
Vezetőedző: Vezetőedző:
Ronald Koeman Zico
Csere: Méndez helyett Koevermans (58.), Addo h. Zonneveld (58.), Bakkal h. Aissati (78.) ill. Alex h. Bilgin (35.), Semih h. Kazim-Richards (72.)
Sárga lap: Marcellis (29.), Lazovics (45.), Farfán (51.), ill. M. Aurélio (32.), Deniz (45.), Lugano (45.)
Kiállítva: Deivid (64.)

A CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Internazionale 3 2 0 1 4-2 +2 6
2. Fenerbahce 3 1 2 0 3-2 +1 5
3. PSV Eindhoven 3 1 1 1 2-3 -1 4
4. CSZKA Moszkva 3 0 1 2 4-6 -2 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik