Armin Veh: A Barcelona ellen szerencse is kell, nekünk nem volt

2007.10.03. 10:32
A labdarúgó Bajnokok Ligája E csoportjában, a második fordulóban Stuttgartban nyert 2-0-ra a Barcelona, míg a Rangers Lyonban tudott győzni 3-0-ra. Armin Veh, a német csapat edzője szerint hiába küzdöttek, „meghaltak”, Frank Rijkaard a győzelem ellenére a problémákról is beszél. A nyitókörben a Barcelona a Nou Campban 3-0-ra verte a Lyont, így második mérkőzése után biztosan áll a csoport élén, maximális pontszámmal, kapott gól nélkül.
Lionel Messi ismét eredményes tudott lenni
Reuters
Lionel Messi ismét eredményes tudott lenni
Lionel Messi ismét eredményes tudott lenni
Reuters
Lionel Messi ismét eredményes tudott lenni

„Jól kezdtünk, helyzeteket alakítottunk ki - értékelt Rijkaard a stuttgarti győzelmet követően -, de túl sokat járattuk a labdát a stuttgarti kapu előterében, így lehetőséget adtunk ellenfelünknek, hogy visszazárjon és tisztázzon.”

Armin Veh gondban
Armin Veh gondban
„A találkozó elején eldönthettük volna a mérkőzést, de nem éltünk a lehetőségeinkkel, így végül keményen meg kellett dolgoznunk az újabb sikerért. A Stuttgart minderre jól reagált, nagyon célirányosan támadtak és bizony Valdés bravúros, nagyon fontos védéseinek köszönhetjük, hogy 0-0-nál nem kerültünk hátrányba.”

„Ez a problémánk. Olyan hozzáállásra, koncentrációra van szükség, hogy képesek legyünk élni a kialakított a lehetőségeinkkel, különösen egy ilyen magas színvonalú találkozón is, mint amilyeneket a BL-ben játszunk.”

A katalánok rendkívül eredmény-centrikus játékuknak köszönhetően tudták megnyerni a BL 2005-2006-s kiírását – abban az idényben bajnokok is lettek -, ám a legutóbbi szezonban egyik sorozatban sem értek fel a csúcsra: a csapatjáték látványossága többször is az eredmény rovására ment.

A Stuttgart az első fordulóban Glasgow-ban kapott ki a Rangerstől 2-1-re, így változatlanul pont nélkül állnak a csoportban.

„Megpróbáltunk küzdeni, de „meghaltunk” - utalt képletesen a katalánok elleni összecsapásra Veh. – A Barcelona ellen szerencsére is szükség van a győzelemhez, nekünk azonban nem volt. Elégedett vagyok csapatom teljesítményével, az eredmény azonban csalódást keltő."

VIDEO - STUTTGART - BARCELONA


EMLÉKEZTETŐ - BAJNOKOK LIGÁJA, E CSOPORT


Helyszín: Stuttgart, Gottlieb Daimler Stadion
Nézőszám: 51 300
Játékvezető: Martin Hansson (svéd)
Asszisztensek: Henrik Andren, Fredrik Nilsson (mindkettő svéd)

STUTTGART BARCELONA
1 Schäfer 1 Valdés
3 Osorio 23 Oleguer
5 Tasci 21 Thuram
6 Fernando Meira 4 Márquez
15 Boka 22 Abidal
13 Pardo 6 Xavi
19 Hilbert 8 Iniesta
28 Khedira 20 Deco
8 Farnerud 19 Messi
33 Gómez 14 Henry
18 Cacau 10 Ronaldinho
Vezetőedző: Vezetőedző:
Armin Veh Frank Rijkaard

Gólszerzők: Puyol (53.), Messi (67.)
Cserék: Marquez h. Puyol (7.), Osorio h. Marica (64.), Puyol h. Silvinho (64.), Khedira h. Meissner (76.), Farnerud h. Magnin (76.), Ronaldinho h. Krkic (82.)
Sárga lap: Messi (41.)
---- P ---- &
Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Ligue 1: Negóék pontot szereztek a Lyon ellen

Francia labdarúgás
2026.03.15. 19:17

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Videó: dráma, balhé és vér – nem a futballról szólt a Rangers–Celtic csata a Skót Kupában

Minden más foci
2026.03.08. 23:04

Belgrádban hosszabbítás, Plzenben tizenegyespárbaj döntött az Európa-ligában

Európa-liga
2026.02.26. 21:36
Ezek is érdekelhetik