Rég volt ilyen – Vincze Szabolcs jegyzete

Vágólapra másolva!
2021.02.27. 23:14

Legutóbb talán az ezredforduló környékén volt olyan erős fedett pályás szezonja a magyar atlétikának, mint 2021-ben, ami alapvetően két mutatóból szűrhető le.

Az egyik, hogy az elmúlt húsz év legeredményesebb téli országos bajnokságát rendezték az idén, Magyarország nemzeti versenye a Nemzetközi Atlétikai Szövetség pontozása alapján a tizenkettedik legerősebb volt Európában, maga mögé szorítva többek között Svédország, Portugália, Törökország, Belgium és Szerbia téli viadalát. Tizenkettediknek lenni a kontinensen bármilyen sportágban kiemelkedő eredmény, főleg olyanban, amelyben óriási a nemzetközi konkurencia – márpedig az atlétika ilyen.

A másik, hogy a jövő héten kezdődő fedett pályás Európa-bajnokságra még sosem delegált ilyen nagyszámú csapatot a magyar atlétika, leszámítva a nyolcvanas évek két eseményét, amelyeknek Budapest volt a rendezője. És igaz, hogy anyai teendői miatt nem lesz ott a súlylökő Márton Anita – akitől biztos érmet remélhettünk az előző három fedett pályás Eb-n, kétszer ráadásul aranyat szerzett –, csapatunknak így is lesznek döntős reményei, néhány versenyzőnknek éremszerzésre is van esélye.

Pedig ez az Eb nem lesz könnyű. Bár a főversenynek mindenki a nyári olimpiát tekinti, csak az a biztos, amit meg is rendeznek, és ebből a szempontból a toruni viadal egy lépéssel előrébb jár. A fedett pályás szezon már régen kinőtt abból a szerepből, hogy csak felkészítsen a szabadtéri idényre, Torunban a legtöbb versenyszámban erős mezőny várható – és nem csak azért, mert a sportolóknak az elmúlt egy év korlátozásai miatt versenyhiányuk van.

Azért is, mert a jó márciusi Eb-szereplés sokat nyomhat a latban az olimpiai kijutás szempontjából is. A kvalifikációs időszak júniusi lezárásákor az ötkarikás ranglista öt legjobb eredménye számít a végső elszámolásnál, ebből – versenyszámoktól függően – több vagy kevesebb a fedett pályás eredményekre is kiterjed, márpedig a sportolók mikorra élesítenék a csúcsformájukat, ha nem az idény főversenyére? A toruni viadal ezért már Tokióról is dönthet.

A magyar atlétikát visszavezetni a rendszerváltozás utáni nihilből a sportág legjobbjai közé óriási feladat, de a 2021-es fedett pályás szezon olyan tendenciát jelez, amely bizakodásra adhat okot: talán már nem is kell olyan sokat várni. Tartjuk az irányt a 2023-as hazai vb-re.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Wenger és henger – Deák Zsigmond jegyzete

Klub-vb
12 perce

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.07.11. 23:30

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.07.11. 06:33

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50
Ezek is érdekelhetik