Atlétika: 23 tagú magyar csapat utazik a fedett pályás Eb-re

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.27. 13:35
null
23 tagú magyar csapat utazik Lengyelországba (Fotó: atletika.hu)
A Magyar Atlétikai Szövetség szombati tájékoztatása alapján 23 tagú magyar keret vesz részt a jövő heti, toruni fedett pályás atlétika Európa-bajnokságon.

 

A szervezet honlapja kiemelte: 21 magyar atléta a kvalifikációs szint elérésének, további két versenyző pedig az európai szövetség meghívásának köszönhetően lehet ott a lengyelországi kontinensviadalon, amely jövő csütörtöktől vasárnapig tart.

Hozzátették: az 1988-as (42) és az 1983-as (31) fedett pályás Eb-k után ez a legnépesebb magyar csapat, azon a két világeseményen azonban rendezők voltak a magyarok. Olyan fedett pályás Eb-n, ahol nem Budapest volt a rendező, a 2000-es, Gentben megrendezett versenyen volt a legnépesebb a csapat (21). Kiemelték: amíg a 2005 és 2013 közötti öt viadalon kivétel nélkül hét vagy öt főt tudott csak delegálni a magyar atlétika, addig a legutóbbi három Eb-n már rendre 12 vagy afölötti számú sportló mérethette meg magát. Legutóbb, Glasgowban 13-an lehettek ott a magyarok közül, és Márton Anita súlylökésben szerzett harmadik helyének köszönhetően éremmel térhetett haza a küldöttség.

Magyarország mérlege a fedett pályás Európa-bajnokságok eddigi történetében 16 arany-, 23 ezüst, és 19 bronzérem, amivel az összesített éremtáblázat 17. helyén áll. A legutóbbi magyar aranyérmet Márton Anita szerezte, aki négy évvel ezelőtt, Belgrádban tudott diadalmaskodni, és megvédte 2015-ös, prágai első helyét.

A MAGYAR EB-KERET
NŐK
Nguyen Anasztázia (60 méter, MTK Budapest), Nádházy Evelin (400 méter, Gödöllői EAC), Bartha-Kéri Bianka (800 méter, SVSE), Varga Gréta (1500 méter, SVSE), Wagner-Gyürkés Viktória (3000 méter, Ikarus BSE), Kerekes Gréta (60 méter gát, Debreceni Sportcentrum), Kozák Luca (60 méter gát, Debreceni Sportcentrum), Krizsán Xénia (ötpróba, MTK Budapest), Nemes Rita (ötpróba, Diósgyőri VTK)
FÉRFIAK

Boros Bence (60 méter, Szolnoki MÁV SE), Illovszky Dominik (60 méter, Budapesti Honvéd SE), Máté Tamás (60 méter, FTC), Huller Dániel (400 méter, Dunakeszi VSE), Kazi Tamás (800 méter, FTC), Vindics Balázs (800 méter, UTE), Kiss Gergő Xavér (1500 méter, SVSE), Pápai Márton (1500 méter, Gödöllői EAC), Szögi István (1500 méter, SVSE), Baji Balázs (60 méter gát, Budapesti Honvéd SE), Szeles Bálint (60 méter gát, Egri SSE), Szűcs Valdó (60 méter gát, Zalaszám-Zalaegerszegi AC), Jankovics Dániel (magasugrás, MTK Budapest), Pap Kristóf (távolugrás, FTC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik