Párizs 2024: harmadik olimpiai aranyát vette célba Kipchoge

2022.10.05. 09:47
null
Kipchoge megjavította saját legjobb idejét Berlinben (Fotó: AFP)
Eliud Kipchoge, a maratonfutás kétszeres olimpiai címvédője azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 2024-es párizsi olimpián harmadik ötkarikás diadalát is megszerzi.

 

„Bízom benne, hogy a dolgok jól alakulnak és 2024-ben ott lehetek a rajtnál Párizsban – nyilatkozta kedden Kipchoge, aki Tokióban elért sikerével a harmadik atléta lett, aki a 42.195 kilométeres távon meg tudta védeni címét, Párizsban pedig az első lehet, akinek ez másodszor sikerül. – A történelmi tetteket szeretem. Az pedig egyértelműen rajta van a bakancslistámon, hogy sorozatban háromszor nyerjek olimpiai aranyérmet.”

A 37 éves kenyai hossztávfutót már most minden idők legjobb maratonistájának tartják, nem véletlenül, ugyanis karrierje eddigi 17 versenyéből 15-t megnyert, egyszer volt második és egyszer, a 2020-as londoni viadalon a nyolcadik helyen ért célba. Ezen felül ő tartja a szám nem hivatalos (1:59:40 óra) és hivatalos világcsúcsát is. Utóbbit éppen másfél héttel ezelőtt Berlinben javította meg 2:01:09 órára. Kipchoge a német fővárosban saját, 2018-ban felállított 2:01:39 órás rekordját adta át a múltnak.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09