Doppingügy: Mo Farah volt edzője négyéves eltiltást kapott

Vágólapra másolva!
2019.10.01. 09:38
A doppingszabályok elleni vétség miatt négyéves eltiltást kapott Alberto Salazar, Mo Farah olimpiai és világbajnok hosszútávfutó korábbi edzője.
Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) hétfőn közölte, hogy a 61 éves tréner – Jeffrey Brown endokrinológussal szövetkezve – az úgynevezett Nike Oregon Projekt keretében doppingolásra vette rá tanítványait.

„Ők ketten bizonyították, hogy számukra a győzelem fontosabb azoknak a sportolóknak az egészségénél, akiknek a védelmére felesküdtek” – jelentette ki Travis Tygart, az USADA vezetője hozzátéve, az 5800 oldalas vizsgálati anyagban mintegy 30 tanúvallomás áll a rendelkezésükre.
Salazar reakciójában azt írta, sokkolta a hír, és fellebbezni fog az ítélet ellen.

A brit Mo Farah 2017-ben jelentette be, hogy beszünteti az együttműködést Salazarral, mert családjával vissza akar költözni Londonba. Előzőleg 2011-ben tette át a székhelyét az egyesült államokbeli Portlandbe, hogy együtt dolgozhasson a hosszabb távok specialistájának tartott trénerrel. A versenyző hangsúlyozta: döntése nincs összefüggésben a szakembert ért doppingvádakkal, amelyeket már cáfoltak.

A gyanú szerint a kubai születésű Salazar, valamint Brown vényköteles gyógyszert adagoltak intravénásan versenyzőknek az engedélyezettnél nagyobb dózisban, hogy fokozzák a teljesítményüket. A tréner tagadta a vádakat, melyek között tesztoszteronnal való kereskedés is szerepel, és csak annyit ismert el, hogy L-karnitint adott versenyzőinek, ám jelezte, hogy ez teljesen legális kiegészítő, és az előírásoknak megfelelően alkalmazták.

A jelenleg is zajló dohai világbajnokságon több olyan atléta is versenyez, akinek Salazar az edzője. Ilyen az etióp születésű,holland színekben szereplő Sifan Hassan, aki megnyerte a női 10 000 métert, vagy a férfi 800-as döntőbe bekerült amerikai Clayton Murphy és Donavan Brazier.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik