MTI 2015.08.25 17:56 Frissítve: 2015.08.25 18:03

Dopping: „A kenyaiakat értesítették a tesztelésekről”

Az ARD német televízió legújabb információi szerint a kenyai atlétákat korábban rendre értesítették a versenyen kívüli doppingellenőrzések idejéről, a helyi sportági vezetők pedig hajlandóak voltak pozitív eseteket eltusolni.


A tv-társaság ezt megelőzően már két tényfeltáró riportot is közölt a kenyai visszásságokról, most pedig két korábbi kenyai futót sikerült szóra bírniuk.

A már visszavonult, s azóta atlétákkal foglalkozó Firmin Kiplagat Kipchoge azt állította, hogy néhány ellenőr felhívta az atlétákat, hogy értesítse őket érkezéséről, s amennyiben az időpont nem felelt meg nekik, újakat egyeztetett velük.

A szabályok szerint a sportolóknak holléti nyilvántartást kell vezetniük, s az ellenőrök a megadott információ alapján tudják váratlanul felkeresni őket, a versenyzőknek pedig rendelkezésre kell állniuk.

A 2012-ben EPO-használat miatt eltiltott Ronald Kipchumba az ARD-nek pedig arról beszélt, hogy Kenyában néhány sportági vezető pénzért hajlandó volt pozitív doppingeredményeket eltüntetni.

A kenyai atlétákkal szemben most már hosszú ideje fogalmazódnak meg doppingvádak, az ARD korábban két riportot is közölt róluk, s jelenleg a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is vizsgálódik az országban.

Eközben az afrikai ország versenyzői remekelnek a Pekingben zajló szabadtéri atlétikai világbajnokságon, kedden például két arany- és egy ezüstérmet szereztek.

Az ARD nem csupán az afrikai ország atlétáiról készített leleplezőnek szánt riportokat: júliusban a német televízió – és a brit The Sunday Times – a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (IAAF) vádolta meg azzal, hogy több száz közép és hosszútávfutó gyanús vérmintáit tárolja 2000 óta, és mégsem tett semmit a doppingolók leleplezéséért.

Az IAAF – mely cáfolta a vádakat – múlt szerdán tartotta meg tisztújítását, melyen Sebastian Coe-t választották meg elnöknek, aki a doppingellenes harcban kemény fellépést és zéró toleranciát hirdetett.

 

2021.05.24 09:19:56

Atlétika L. PAP ISTVÁN

Négy olimpián nyert érmet, s egyedüli sportolóként futott világcsúcsot 100, 200 és 400 méteren.

2021.04.14 19:31:32

Atlétika VINCZE SZABOLCS

A fedett pályás Európa-bajnokságon 8. lett, minden idők legjobb magyar téli Eb-döntős idejével.

2021.03.15 10:03:47

Atlétika VINCZE SZABOLCS

Krizsán Xénia végképp klasszissá érett, Nemes Rita kacskaringós úton jutott el a legjobbak közé.

2021.02.27 21:49:59

Atlétika VINCZE SZABOLCS

NS-VÉLEMÉNY. Csapatunknak így is lesznek döntős reményei.

2021.01.27 20:04:18

Atlétika CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. A sportba őrült hiba mérlegelés nélkül teríteni a nagy egyenlősdit. Mert ez nem politika, és napestig lehet érzékenyíteni bárkit, ám attól a biológia törvényei nem fognak megváltozni.