N. PÁL JÓZSEF 2021.07.08 22:40 Frissítve: 2021.07.08 22:40

Csoda vagy szemfényvesztés? – N. Pál József publicisztikája

 

Hiába voltam-vagyok az olimpiarendezés pártolója, tartottam attól, hogy zavaros lesz az egész, hogy a kihagyások, a felkészülési lehetőségek fölbolydulása miatt kalkulálhatatla­nabbak lesznek az esélyek, s a mérhető sportágak eredményei is jelentősebben visszaesnek majd. Nos, hiszem, nem így lesz okvetlenül. Hogy az amerikai válogatót vagy egyéb versenyeket szemlézve gondolom ezt, nem merném kijelenteni, de az utóbbi hetek, hónapok – elsősorban – atlétikai teljesítményeit látva határozottan „izmosodó” tendenciát észlelek.

Miért vonz az atlétika, nem mondom sokadszor el, de hogy e műfajnak „többletjelentése” van számomra a sport egészére nézvést is, ehhez ragaszkodom. Lehet, ezért figyeltem a norvég Karsten Warholm 400 gáton nemrégiben elért világcsúcsára (46.70) különösen. Az ő oslói Gyémánt Liga-győzelme egy 53 évvel ezelőtti élményt idézett föl bennem, s ahhoz hasonlítható bámulatot is talán.

Az olimpia atlétikai versenyeit (is) '68 őszén láttam először (részlegesen), s az akkori csoda a rekordokkal örökre eljegyzett engem alighanem. Jim Hines 9.9-e százon, Tommie Smith 19.8-a kétszázon, Lee Evans 43.8-a négyszázon (századra mérték az időt, de én a „kerekítettet” sorolom, hisz – 1972-ig – így tartja számon a NOB eredménylistája is), aztán Beamon távolugrása (890), a négy világcsúcsot hozó hármasugródöntő a hatalmába kerített, hinni akartam, hogy az eredmények gyorsan fejlődnek majd, s a határ a csillagos ég lehet.

A mexikói magaslaton született szédületes csúcsokat is megjavították azóta, Bob Beamon 890-e élt huszonhárom esztendeig (a helyére lépő Mike Powellé – 895 – viszont harminc éve kivégezhetetlen), meg a férfi 4x400-as váltó ideje 1993-ig. Az az olimpia sporttörténeti fordulóként él az emlékezetemben mégis. Abebe Bikila, a kétszeres bajnok maratonista (1960, 1964) „hírhozó” nyomán itt tört át az afrikai atlétika végleg (aranyérem 1500-tól a maratoni távig, meg a 3000 akadályon is), itt rendezte át a magasugróvilágot Dick Fosbury stílusa, s a '68-as év egy új éra szimbolikus kezdőpontja is lett egyáltalán.

Mert a következő két évtizedben úgy belobbantak az eredmények – az erőt követelő férfiszámokban (súlylökés, gerely, diszkosz, kalapács) és a nőknél elsősorban – mint a parancsolat. Igen, az „orvosi felkészítés” radikális változásáról van szó természetesen, ami – meglehet – a „doppingprobléma” eufemisztikus megnevezése csupán. Tény: egy-két férfi (diszkosz, kalapács) és több női versenyszám (100-tól 800-ig, távol- és magasugrás, plusz a hétpróba, a diszkosz és a súlylökés) világcsúcsa 1990 előtt született, s noha az 1989–1990-es világforduló hozott átrendeződést valamennyire (eltűnt az NDK meg az államilag irányított szocialista forma általában), addigra kitanulták a sokkal finomabb, „rajtakaphatatlanabb” módit mások is. Tudnivaló: némely versenyszám olimpiai (világbajnoki) sorrendje csak nem bír végleg beállni évek óta már, s lehet, kéne, de hogy ki indulhat s ki nem Tokióban, ezt sem tudom pontosan. Megvallom: a ki doppingol, ki nem kérdését szándékosan kerülöm, mert a folytonos gyanakvás – ami, tudom, sok-sok szurkoló „éltető eleme” szinte a futballban s mindenütt – tőlem idegen valahogy, megtébolyodni meg nem akarok. Ragaszkodom az atlétika '68 táján belém égett csodájához tehát, bár hozzáállásommal javíthatatlan balféknek tűnhetek! Így a „gyanakvás faktorát” az írás második felében is kikapcsolom.

Az, ami július elsején az oslói versenyen történt – a norvég gyerek számomra nem meglepő világrekordja – nagyon felerősített egy emléket bennem, s az előttünk álló játékok várható eredményeiről is gondolkodásra szólított.

Szóval: 400 gáton Mexikóban egy David Hemery nevű angol lett a bajnok sokaknak váratlanul, aki annyira angolnak is nézett ki, hogy annál „angolabbnak” kinézni aligha lehet. Úgy rémlik, 1968. október 15-én nem láttam a versenyt, ám a karácsony tájéki tévés ismétlést biztosan, s ámultam, hogy a fekete-fehér képernyőn a magyarokéhoz nagyon hasonlatos – három csíkkal ékesített – mezben futó angol a távot mily fölénnyel nyerte meg. Azt, hogy a világcsúcsot az idejével (48.1) kerek egy másodperccel javította meg, fölfogtam akkor is, s emlékszem, hüledeztem, hogy az eredmény a 400 sík honi teljesítményeinél alig volt gyengébb valamivel. (A magyar rekordot Rózsa István tartotta akkoriban 46.7-tel talán, de az eredmények többsége 47-48 másodperc körül árválkodott.) Csodáltam, amit láttam tehát, a név örökre belém vésődött, ebben biztos vagyok, meg abban is, hogy a 400 gát megkülönböztetett versenyszámmá lett számomra ezután. Nagyon figyelni kezdtem reá!

Münchenben '72-ben is, midőn az ekkor harmadikként célba érő Hemery csúcsát egy John Akii-Bua nevű ugandai fiatalember 47.82-vel az egyes – tehát a legrosszabb! – pályán futva írta át. Emlékszem Gyulai István vele készült beszélgetésére, amelyben tán szóba került: győzelmének nem kevesebb mint 42 (!) testvér örül odahaza. Az ugandai visszaesett aztán, ám jött valaki nemsokára, aki – az atlétika történetének egyik legnagyobb alakjaként – e versenyszámot a mitológia magasába emelte szinte. Edwin Moses, a csak Tommie Smithhez, Carl Lewishoz és talán Usain Bolthoz hasonló ele­ganciával mozgó futó e szám világcsúcsán négyszer javítva az időt 47.02-re szorította le. Kétszer (1976, 1984) nyert olimpiát, s hogy a bojkott miatt Moszkva neki kimaradt (az NDK-s Volker Beck „nevetséges” 48.70-nel lett első), a sors igazságtalanságának tartom én. Százhuszonkét versenyen győzött egyfolytában '77 és '87 között, s hogy élőben láttam futni '87-ben Budapesten, életem egyik legnagyobb sportélményének gondolom. (Akárcsak Carl Lewis '84 augusztus 20-i szereplését, amikor azt hitte, a tűzijátékot – az Atrium Hyatt erkélyéről nézte – az ő tiszteletére rendezték a magyarok.)

Persze Moses is tudott időnként jó nagyot mondani, ami a már fészkelődő új világ szinte törvényszerű vadhajtása volt. Hogy 47, sőt 46 másodpercen belül teljesíti a távot, ha kell, s 400 síkon is képes 44-re célba érni. (Nemigen hittem ezt, s midőn a világ előtt is megmutathatta volna a síkon való tudományát, 1983-ban, az első világbajnokságon a 4x400-as döntőben csapata harmadik embere elesett, így ő – befutóként – munka nélkül maradt.) Amúgy foglalkoztat a kérdés: egy 47 körüli 400 gát mennyit ér síkon valójában?

Azért talán, mert a Moses rekordját Barcelonában ('92) átíró Kevin Young (46.78) ideje 29 évig állta az ostromot, s állítom, az utódot még az övénél is jobb képességekkel áldotta meg a sors, ám nála hebehurgyábban futott. Moses tizenhármat lépett a gátak között, s lendületét tartva suhant az akadályok felett, Young hol tizenkettővel, hol tizenhárommal haladt, hol jobb, hol bal lábbal vette a gátakat, s bár nem értek e szakmához igazán, szerintem századokat-tizedeket pazarolhatott el e „heterogén” módival.

Miért írom ezt? Azért, mert Karsten Warholm, aki Young rekordját több 47-en belüli futás után (46.87 volt legjobbja eddig!) az elmúlt héten haladta meg, tettével nemcsak az olimpia első számú esélyese lett, az atlétika új irányának is reményt adhatott. Embert ily gazdaságosan futni, gátat ily tökéletesen venni e távon nem láttam én, s hinni szeretném, nemcsak nagy eredményeket, új szemléletet is hozhat ez a példa. Mert 400 síkon 44.87-et tud a norvég az adatok szerint, gátanként alig két tizedet „veszít” csupán, s ez aligha fordult még elő!

Megismétlem, mi van a „háttérben”, nem tudom, azt sem, miként estek meg az elmúlt egy-másfél év doppingellenőrzései, de látom, hogy az atlétikában mozdulni látszik valami. A női 400 gát világcsúcsát Sydney McLaughlin Varholm nagy futása előtt néhány nappal javította meg (51.90), a női, még korábban meg a férfi 5000 és 10 000 rekordjait is átrendezték alaposan. Ryan Crouser minden eddiginél messzebbre (23.37-re) lökte a súlygolyót, a svéd Armand Duplantis is itt van a sorozatos, Szergej Bubkát idéző rúdugróvilágcsúcsaival, s előttünk tornyosul az olimpia, jobb eredmények ígéretével, mint esztendeje vártuk, így hiszem.

Csodáknak vagy szemfényvesztéseknek leszünk-e tanúi, ez a kérdés, én az előbbiben szeretnék reménykedni persze, mint mindig, 1968 óta már.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!   

2021.09.21 22:42:06

Atlétika CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Arról, hogy lesz-e majd valamikor még itthon újra ugrógála, ma még csak annyit tudni, hogy sokan szeretnék, és egyfajta lobbizás is indult az érdekében.

2021.09.05 23:54:07

Atlétika MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Sohasem tett jót a sportnak, ha beleszólt a politika. A jelenség persze örök, de jó szájízt nem hagy maga után, már csak azért sem, mert alapvetően nem a sportról van szó. Csorbát is szenved a lényeg, a verseny, a játék, a balhét mindig a játékosok, a versenyzők viszik el.

2021.08.28 22:16:49

Atlétika N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. A ma 75 éves Bob Beamon, az atlétikatörténet legnagyobb rejtélyét hagyta reánk valószínűleg. Egy szakmailag magyarázhatatlan titkot: hogy volt képes egyetlenegyszer – mert a szenzációs eredménynek sem előtte, sem utána a közelében sem járt – ekkorát ugrani?

2021.08.13 08:52:09

Atlétika SZABÓ GÁBOR

A MAC 1896-os viadalán a baromfitenyésztőnek is első rangú brit bajnok csinálta a show-t.