Atlétikai vb: faültetéssel mutatták be a vb fenntarthatósági programját

Vágólapra másolva!
2023.05.08. 15:04
null
Az atlétikai vb-nek otthont adó Nemzeti Atlétikai Központ (Fotó: Földi Imre)
A pesterzsébeti Újtelepi parkerdőben tartott faültetés során ismertették a budapesti atlétikai világbajnokság szervezői azokat a fenntarthatósági szempontokat, amelyek szorosan követik a nemzetközi szövetség (WA) 2020-ban elindított fenntarthatósági stratégiáját.  

A minierdő, 40 fa telepítésével a szervezők egyúttal emléket állítottak annak, hogy negyven éve, 1983-ban került sor az első szabadtéri világbajnokságra. Az eseményen részt vettek a Gyulai István Általános Iskola sportosztályos diákjai is, akik a faültetés után Baji Balázs vb-nagykövet kíséretében kipróbálták a megújult erdei futókört – tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

„A világbajnokság nemcsak a kilencnapos versenyről szól, hanem arról is, hogy az esemény milyen pozitív örökséget hagy maga után. Ennek érdekében valósítjuk meg az átfogó fenntarthatósági programunkat, amely kiemelten foglalkozik az ország lakosságának megmozgatásával, a városi zöldterületek fejlesztésével, a közösségi közlekedéssel, a hulladékgazdálkodással, valamint a környezettudatossággal kapcsolatos szemléletformálással” – jelentette ki Németh Balázs, a szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Az eseményen részt vett a WA vezérigazgatója, Jon Ridgeon is, aki elismerően nyilatkozott a vb magyar szervezői által indított kezdeményezésről.

A Nemzeti Atlétikai Központ barnamezős beruházásként egy korábban ipari tevékenységtől sújtott, szennyezett terület teljes rehabilitációját vonta maga után. A vadonatúj sportlétesítmény és környéke a világ harmadik legnagyobb sporteseményének ad otthont, majd 2024-től mindenki által használható, szabadidős parkként fog funkcionálni.

A parkba tavaly ősszel több mint 500 fát és 2000 tő cserjét telepítettek, ennek folytatása a stadiontól mintegy 30 percre lévő pesterzsébeti helyszínen történt újabb 40 fa elültetése. A zöldítési program itt nem áll meg, hiszen a jövőben további több ezer fát ültetnek még Budapesten, együttműködésben a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel.

Kiemelt szerephez jut a zöld közlekedés is: a Nemzeti Atlétikai Központba a nézők közösségi közlekedéssel érkeznek majd és a MÁV-Volán csoporttal kötött megállapodás alapján Budapestre is kedvezményes, 2023 forintos áron juthatnak el a szurkolók az ország minden pontjáról.

A budapesti atlétikai világbajnokság Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz, amelyet augusztus 19. és 27. között rendeznek a Nemzeti Atlétikai Központban, valamint az utcai futó- és gyalogló versenyeknek otthont adó Hősök terén. Több százezer nézőt várnak a szervezők a helyszínen és várhatóan több mint egymilliárdan követik majd az eseményeket a televízión keresztül.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ez volt az atlétikai világbajnokság tíz legemlékezetesebb pillanata

Atlétika
2025.09.25. 09:03

Mind a négy idei atlétikai világverseny hozott magyar sikert

Atlétika
2025.09.23. 08:49

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17

Noah Lyles mesternégyese 200-on, utolérte Usain Boltot

Atlétika
2025.09.19. 16:15

Atlétikai vb: Világos Adriana bejutott a gerelyhajítás döntőjébe

Atlétika
2025.09.19. 14:31

Atlétikai vb: 18 századon múlt, hogy Sydney McLaughlin-Levrone csodát tesz

Atlétika
2025.09.18. 16:11
Ezek is érdekelhetik