Atlétikai Eb: a 200 győztesét kizárták, ritka betli rúdban

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.07.09. 00:08
null
A fedett pályán 616-ot is tudó Renaud Lavillenie talán maga sem hiszi el (Fotó: Reuters)
A férfiaknál 200 méteren és rúdugrásban is egészen valószínűtlen események után avattak Európa-bajnokot pénteken Amszterdamban. Hollandia örülhet, hiszen a férfi 100 után a nők hasonló távján is hazai siker született, míg Törökország és Lengyelország két arannyal gazdagodott az atlétikai kontinensbajnokság harmadik versenynapján.

 

A 100 méteren aratott csütörtöki sikere után 200 méteren már nem sikerült győznie Churandy Martinának. A hazaiak veterán sprintere ugyan a leggyorsabb volt a férfiak esti döntőjében, csakhogy utólag kizárták a versenyből pályaelhagyás miatt. Az aranyérem így a spanyol Bruno Hortelanóé lett.

Rúdugrásban a megelőző három Európa-bajnokságot megnyerő Renaud Lavillenie 575 centiméteren szállt be a pénteki versenybe – akkor, amikor már az összes vetélytársa befejezte az ugrást. Csakhogy a legutóbbi három kontinensbajnokságot megnyerő francia ugró ezúttal eltaktikázta magát: a kavargó szélben három érvénytelen gyakorlatot mutatott be, így az aranyérmet a lengyel Robert Sobera szerezte meg 560-nal – ő pedig helyezetlenül végzett.

„Frusztrál, ami történt, de ilyen a sport, fel kell dolgoznom ezt a három ugrást” – kommentált szomorúan a franciák kiválósága.

Sobera mellett a női kalapácsvetés világcsúcstartója, a címvédő Anita Wlodarczyk is nyert egy aranyat a lengyeleknek, és két első hely jutott a törököknek is: a kubai születésű Yasmani Copello nyerte a 400 gátat, a Kenyából honosított Polat Kemboi Arikan a 10 000 métert.

A nők 100 méteres versenyén ünnepelhetett a hazai közönség, Dafne Schippers ugyanis 10.90 másodperces eredménnyel, hatalmas fölénnyel megvédte Európa-bajnoki címét.

Dafne Schippers fölényesen győzött 100 méteren (Fotó: Reuters)
Dafne Schippers fölényesen győzött 100 méteren (Fotó: Reuters)

 

400 méteren mindkét nem versengését ugyanaz nyerte meg, aki két esztendeje Zürichben – a férfiaknál a brit Martyn Rooney, a nőknél az olasz Libania Grenot –, és könnyedén megvédte Eb-címét Sandra Perkovic is diszkoszvetésben.

Mahiedine Mekhissi-Benabbad ezúttal nem tépte le magáról örömében a mezét, mint két éve Zürichben a célegyenesbe fordulva, így nem zárták ki – harmadszor is ő lett a 3000 méteres akadályfutás Európa-bajnoka.

A távolugrást nagy csatában megnyerő Ivana Spanovics az első Eb-aranyat szerezte meg Szerbia számára.

A magyarok közül Szűcs Valdó bejutott a 110 méter gát szombati elődöntőjébe – ahol ott lesz a selejtezőre nem kényszerülő Baji Balázs is –, míg a hétpróbázók versenyében Krizsán Xénia a hatodik, Zsivoczky-Farkas Györgyi a tizedik helyen várja a szombati folytatást.

ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG, AMSZTERDAM
3. VERSENYNAP

FÉRFIAK
200 m

Európa-bajnok: Bruno Hortelano (Spanyolország) 20.45
2. Ramil Guliyev (Törökország) 20.51
3. Daniel Talbot (Nagy-Britannia) 20.56
400 m
Európa-bajnok: Martyn Rooney (Nagy-Britannia) 45.29
2. Pavel Maslak (Csehország) 45.36
3. Liemarvin Bonevacia (Hollandia) 45.41
10 000 m
Európa-bajnok: Polat Kemboi Arikan (Törökország) 28:18.52

2. Ali Kaya (Törökország) 28:21.42
3. Antonio Abadía (Spanyolország) 28:26.07
400 m gát
Európa-bajnok: Yasmani Copello (Törökország) 48.98

2. Sergio Fernandez (Spanyolország) 49.06
3. Kariem Hussein (Svájc) 49.10
3000 m akadály
Európa-bajnok: Mahiedine Mekhissi-Benabbad (Franciaország) 8:25.63

2. Aras Kaya (Törökország) 8:29.91
3. Yoann Kowal (Franciaország) 8:30.79
Rúd
Európa-bajnok: Robert Sobera (Lengyelország) 560

2. Jan Kudlicka (Csehország) 560
3. Robert Renner (Szlovénia) 550

NŐK
100 m
Európa-bajnok: Dafne Schippers (Hollandia) 10.90

2. Ivet Lalova-Collio (Bulgária) 11.20
3. Mujinga Kambundji (Svájc) 11.25
400 m
Európa-bajnok: Libania Grenot (Olaszország) 50.73

2. Floria Guei (Franciaország) 51.21
3. Anyika Onuora (Nagy-Britannia) 51.47
Távol
Európa-bajnok: Ivana Spanovics (Szerbia) 694

2. Jazmin Sawyers (Nagy-Britannia) 686
3. Malaika Mihambo (Németország) 665
Diszkosz
Európa-bajnok: Sandra Perkovic (Horvátország) 69.97

2. Julia Fischer (Németország) 65.77
3. Shanice Craft (Németország) 63.89
Kalapács
Európa-bajnok: Anita Wlodarczyk (Lengyelország) 78.14

2. Betty Heidler (Németország) 75.77
3. Hanna Skydan (Azerbajdzsán) 73.83

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik