MTI 2020.09.21 12:09 Frissítve: 2020.09.21 12:19

Atlétika: új program segíti a magyar sportolókat a 2023-as budapesti vb-re

Új program indult Spiriev Attila vezetésével annak érdekében, hogy elősegítse a magyar atléták szereplését a 2023-as budapesti szabadtéri atlétikai világbajnokságon.

Spiriev Attila szerint a cél, hogy minél több hazai sportoló mérethesse meg magát a világ harmadik legnagyobb sporteseményén (Fotó: Török Attila)

 

A Gyulai István Memorial sportigazgatója az M4 Sport Sporthíradójában hétfőn elmondta, hogy a Budapest 2023 Zsivótzky Gyula Program szakmai vezetésére Deutsch Péter, a 2023-as vb projektjének a vezetője kérte fel. A cél, hogy minél több hazai sportoló mérethesse meg magát a világ harmadik legnagyobb sporteseményén, melyre a kvalifikáció – szavai szerint – „brutális”.

„A szempont nagyon egyszerű. Tulajdonképpen azok az atléták kerülhetnek be, akiknek az adott pillanatban reális az esélyük arra, hogy kvalifikálják magukat a világbajnokságra” – fogalmazott a szakember, hangsúlyozva, hogy ez nem utánpótlásprogram, és az adott pillanat azt jelenti, hogy később is be lehet majd kerülni, ahogy ki is lehet esni ebből a körből.

A Spiriev Attila által KAP-nak (kiemelt atlétikai program) hívott program október elsejével indul, jelenleg az iroda felállítása zajlik és készül az első lista. Mint megjegyezte, a következő időszakban igyekszik majd minden érintettel, azaz bekerülő versenyzővel, edzővel, klubbal személyesen egyeztetni a programról.

A magyar szövetség korábbi sportigazgatója azt is megjegyezte, hogy a programnak nem csupán a három év múlva esedékes hazai vb-re lesz hatása, hanem már a jövő évre halasztott olimpiai felkészülést és a 2022-es, eugene-i szabadtéri vb-re történő munkát és kvalifikációt is segíti. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy amennyiben sikeresen végzik el a munkát, ehhez hasonló kezdeményezések indulhatnak 2023-at követően is.

2020.10.30 17:28:38

Atlétika VINCZE SZABOLCS

A huszonkilenc éve magyar csúcstartó vb-ezüstérmesnek mindig az járt a fejében, hogy feljebb jusson. sosem tartotta magát különösebben bátornak.

2020.10.21 18:31:06

Atlétika LÁNDORI BALÁZS

Wladyslaw Kozakiewicz világcsúccsal nyert a moszkvai játékokon – aztán csinált még valamit.

2020.10.21 22:32:44

Atlétika CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Meddig lehet az emberi agyat és akaratot folyamatosan halogató üzemmódban tartani? Meddig lehet abban a tudatállapotban tervezgetni felkészülést és formaidőzítést, amelyet a korábbi évtizedek alakítottak, illetve építették köré a versenynaptárt?

2020.10.06 23:56:56

Atlétika MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Senki sem tilt meg most szigorúbb házirendet a sportklubokban, egyetlen sportembernek sincs ott a kés a nyakán, hogy márpedig bulizni kell menni – és a sor folytatható. Pusztán az a kérdés, mennyit vagy hajlandó áldozni azért, hogy a legnagyobb célod elérd?

2020.09.18 23:32:24

Atlétika VINCZE SZABOLCS

NS-VÉLEMÉNY. Kármentésbe fordult a szabadtéri szezon, mégis elképesztő eredmények jöttek ki belőle.