Atlétika: Kipchoge és Bekele is ott lesz a londoni maratonin

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.17. 10:27
A világ két legjobb maratoni idejének birtokosa, a világcsúcstartó kenyai Eliu Kipchoge és az etióp Kenenisa Bekele is ott lesz idén a London Marathonon.

A szervezők pénteki bejelentése szerint a 2:01.39 órás időeredménnyel rendelkező Kipchoge már korábban jelezte, szeretné megvédeni címét a brit fővárosban, és végül a 2:01.41 órás egyéni csúccsal rendelkező Bekele is úgy döntött, rajthoz áll a versenyen. Mindez azt jelenti, hogy mindkét futó ott lesz Londonban, aki 2:02 órán belül teljesítette a klasszikus, 42.195 km-es távot.

„Nagyon várom, hogy ismét Eliud ellen versenyezhessek. Sok nagy csatát vívtunk a múltban a pályán és az utcai versenyeken is. Nagyszerű futó, de Berlinben bebizonyítottam, hogy még mindig képes vagyok nyerni a legnagyobb maratonikon is” – utalt Bekele a német fővárosban tavaly futott egyéni csúcsára. A londonit annak ellenére a kedvenc maratonijának nevezte, hogy a legutóbbi hét alkalommal a német fővárosban dőlt meg a világcsúcs. Elmondta: mivel ezúttal a négyszeres győztes Kipchoge és ő is ott lesz Londonban, elképzelhetőnek tartja az ottani rekorddöntést.

Az olimpiai és világbajnok Kipchoge, aki eddigi 12 maratonjából 11-et megnyert, októberben a bécsi Práterban – nem hivatalos körülmények között – 1 óra 59 perc és 40 másodperc alatt teljesítette a maratoni távot, elsőként áttörve a kétórás álomhatárt.

Az április 26-i London Marathonon nagyon erős mezőny indul, ott lesz ugyanis a tavalyi verseny második, harmadik és negyedik helyezettje, az egyaránt etióp Mosinet Geremew, Mule Wasihun és Shura Kitata is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik