Atlétika: Baji országos csúcsa, Zsivóczky-Farkas duplázott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.21. 18:08
null
Baji Balázs összpontosít (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Baji Balázs 7.55 másodperccel országos csúcsot ért el 60 méteres gátfutásban a Syma Csarnokban rendezett fedett pályás atlétikai országos bajnokság második napján.

 

A régi rekordot Baji holtversenyben tartotta Kiss Dániellel, utóbbi 2010 februárjában, előbbi három évvel később futott 7.56-ot.

Baji mostani ideje a harmadik legjobb az idei európai ranglistán. A márciusi fedett pályás világbajnokságra készülő vágtázó az előfutamban javította meg egyéni csúcsát, a döntőt 7.62 másodperccel nyerte meg.

NŐI 60-ON NGUYEN GYŐZÖTT
A szombati versenynap eredményeit itt találja!

„Szerettem volna jól futni a mai napon, de ennyire nem számítottam, nagyon örülök az első futásomnak – idézi a szövetség honlapja Baji Balázst. – Úgy éreztem, hogy a futás hibátlan volt, a rajt után az összes gát nagyon jól jött. Igazából ilyen a gátfutás, sikerült lazán egy jól eltalált futást végigvinni. Meg kell találni az erő és a technika összhangját, és abban a futásban ez egyszerűen sikerült. A döntőben nyilván szerettem volna egy kicsivel többet kihozni magamból, ez együtt járt hibákkal, de minimális hibákkal. A 7.62 is jó idő, összességében az 55 és 62 nem rossz eredmény."

A szintén vb-résztvevő többpróbázó, Zsivóczky-Farkas Györgyi a szombati távolugrás után vasárnap a magasugrásban is legjobbnak bizonyult.

Rajta kívül négy versenyző nyert meg két számot a fedett pályás ob-n: Vindics Balázs (800 m, 1500 m), Galambos Tibor (távol, hármas), Kéri Bianka (400 m, 800 m) és Kószás Kriszta (1500 m, 3000 m).

42. FEDETT PÁLYÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, SYMA-CSARNOK
FÉRFIAK
200 m
1. Győri Árpád (DSC-SI) 21.73
2. Pálmai Márk (GEAC) 21.94
3. Németh Csaba (Vasas) 22.16
800 m
1. Vindics Balázs (UTE) 1:50.08
2. Kiss Gergő (VEDAC) 1:51.40
3. Takács Dávid (VEDAC) 1:53.16
3000 m
1. Gregor László (Békéscsabai AC) 8:24.56
2. Józsa Gábor (MAC) 8:27.20
3. Dani Áron (BEAC) 8:27.56.
60 m gát
1. Baji Balázs (Békéscsabai AC) 7.62 (az előfutamban 7.55 – új országos csúcs, régi: 7.56, Kiss Dániel, 2010 és Baji Balázs, 2013)
2. Szűcs Valdó (Zalaszám-ZAC) 7.80
3. Gönczöl Máté (VEDAC) 8.00
4x400 m
1. GEAC (Vígvári Szabolcs, Pálmai Márk, Takács Ákos, Deák Nagy Marcell) 3:14.77
2. Haladás VSE (Móricz Bálint, Boda Boldizsár, Jagodics Dennis, Kemény Dávid) 3:14.99
3. KARC (Tamási Ottó, Mohácsi Soma, Kecskés Csaba, Mile Benedek) 3:21.95
Rúd
1. Kéri Tamás (Ikarus BSE) 480
2. Szabó Attila (BSC) 460
3. Szabó Dezső (Győri AC) 460
Távol
1. Galambos Tibor (FTC) 744
2. Erdélyi Zoltán (Szekszárdi SK) 720
3. Pap Kristóf (Haladás VSE) 716

NŐK
200 m
1. Kaptur Éva (GEAC) 24.28
2. Renkó Evelin (VEDAC) 25.01
3. Kozák Luca (DSC-SI) 25.06
800 m
1. Kéri Bianka (VEDAC) 2:07.42
2. Apáthy Sophie (Vasas) 2:11.51
3. Palásti Luca (DSC-SI) 2:13.08
3000 m
1. Kószás Kriszta (Győri AC) 9:40.88
2. Kácser Zita (DSC-SI) 9:43.13
3. Böhm Lilla (KSI SE) 9:46.06
60 m gát
1. Kerekes Gréta (DSC-SI) 8.18
2. Kozák Luca (DSC-SI) 8.23
3. Zsivoczky-Farkas Györgyi (Bp. Honvéd) 8.57
4x400 m
1. ARAK (Mátó Sára, Punk Adrienn, Darabos Aliz, Budai Boglárka) 3:50.79
2. GEAC (Király Adél, Kaptur Éva, Torma Evelin, Komiszár Kriszta) 3:50.94
3. VEDAC (Göncz Anna, Renkó Evelin, Csorba Eszter, Kéri Bianka) 3:52.44
Magas
1. Zsivoczky-Farkas Györgyi (Bp. Honvéd) 183
2. Renner Luca (GEAC) 181
3. Fekete Fédra (Reménység Vác) 176
Hármas
1. Hoffer Krisztina (TSC-Geotech) 13.10
2. Lesti Diana (KARC) 12.24
3. Huszár Kitti (ARAK) 12.00
3000 m gyaloglás
1. Récsei Rita (Bp. Honvéd) 14:02.09
2. Dimanopulosz Daphne (Bp. Honvéd) 16:23.92

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik