Atlétika: Azt várjuk, hogy Magyarország minden idők legjobb világbajnokságát rendezze – Coe

Vágólapra másolva!
2022.07.23. 10:24
null
Sebastian Coe az eddigi legjobb világbajnokságot szeretné látni jövőre Budapesten (Fotó: AFP)
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke azt várja, hogy Magyarország 2023-ban minden idők legjobb világbajnokságát rendezze, mert az a céljuk, hogy minden világeseményük jobb legyen, mint az előző.

A brit sportvezető erről az M4 Sportnak adott interjújában beszélt a vasárnapig tartó eugene-i vb-n.

Az 1500 méteres síkfutásban kétszeres olimpiai bajnok Sebastian Coe megemlítette, hogy bár soha nem versenyezett Magyarországon, nagyon sokszor járt már az országban, s júniusban nagy élmény volt számára, hogy – fiatal atlétákkal együtt – ő futhatta az első métereket az új, még épülő Nemzeti Atlétikai Központban, a jövő évi budapesti vb helyszínén.

„Azt várjuk, hogy Magyarország 2023-ban minden idők legjobb világbajnokságát rendezze. Olyanok vagyunk, mint a sportolók, jövő ilyenkor szeretnénk jobbak lenni, mint most, a célunk az, hogy minden világeseményük jobb legyen, mint az előző. S ehhez Budapesten adottak a feltételek: nagyszerű a szervezőbizottság, megvan a politikai támogatottság, a stadion pedig fantasztikusan fog kinézni” – fogalmazott a WA vezetője.

Sebastian Coe úgy véli, hogy a magyar szurkolók nagyon szeretik a sportot, és értik az atlétika lényegét. A mostani, oregoni eseménnyel kapcsolatban kiemelte, hogy ez a 2028-as Los Angeles-i olimpia szempontjából is nagyon fontos, a vb tapasztalatait, eredményeit felhasználva ugyanis szeretnék az atlétikát új energiával feltölteni az Egyesült Államokban. Ezért a következő hat évben több versenyt akarnak rendezni a tengerentúlon.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik