Sohasem látott fókuszba került itthon az atlétika

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.01.08. 12:06
null
Halász Bencét nem törte meg a nyomás, hogy mindenki tőle várja az érmet a hazai vb-n: 80.82 méteres teljesítménnyel bronzérmes lett kalapácsvetésben (FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS)
A 2023-as budapesti világbajnokság hatására az atlétika végre olyan népszerűségre tett szert hazánkban, mint amilyet a „sportok királynőjeként” megérdemel. Rekordlétszámú magyar csapat mutathatta meg, hogy a sportág itthon is létezik, sőt az elmúlt néhány évben fejlődési pályára állt.



Az atlétika egyike a globális sportok szűk körének, azaz a világ minden pontján profi szinten, magas színvonalon űzött sportágaknak. Éppen ezért nehéz odakerülni nemcsak a dobogóra egy-egy világeseményen, de általában a döntőbe jutásról is centiméterek és századmásodpercek döntenek. Ráadásul sorra dőlnek a világrekordok, a nemzetközi mezőnyben most nincs egy olyan kiemelkedő szupersztár, mint amilyen Usain Bolt volt, hanem szinte minden szakágnak megvan a maga csillaga.

Szerencsére 2023-ban a hagyományosan magas színvonalú egynapos viadal, a Gyulai István Memorial mellett az év legfontosabb megméretésének is Magyarország adott otthont. Augusztusban a világ atlétikája „házhoz jött”, Budapest adott otthont a földkerekség harmadik legnagyobb sporteseményének, a szabadtéri vb-nek. A szervezők egyik fő célja az volt, hogy minden este legyen telt ház, azaz 35 ezer ember látogasson el a vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központba. Ez a kilenc esti program majdnem mindegyikén össze is jött. Augusztus 20-án délután telt házas közönség láthatta, ahogyan Halász Bence bronzérmes lesz kalapácsvetésben, két hétpróbázónk, Krizsán Xénia és Nemes Rita egyaránt a top 10-ben zár, vagy éppen ahogyan Noah Lyles megnyeri a 100 métert. Az amerikai lett a vb legnagyobb sztárja, később 200 méteren sem talált legyőzőre és a 4x100-as váltót is sikerre vezette.

 

Már az első este világcsúcsot hozott, amit az USA 4x400-as vegyes váltója ért el. A kenyai Faith Kipyegon nyerte meg a női 1500 és 5000 métert – korábban egy vb-n ez a duplázást még senkinek sem sikerült. Sha'Carri Richardson a döntőbe épphogy bejutva, a 9-es pályán futva győzött a női 100 méteren. Láthattuk a sportág talán legnépszerűbb alakjának, Armand Duplantisnak a világcsúcskísérleteit férfi rúdugrásban, és a vb-t drámai eséssel kezdő, de két arany-
éremmel záró Femke Bol emberfeletti hajráját a női 4x400 méteres váltófutás utolsó méterein. Az ehhez hasonló emlékezetes pillanatokat a végtelenségig lehetne sorolni, amelyek közül jó néhány a rekordot jelentő 63 fős magyar csapathoz fűződik.

Öt váltónkból négy, a 4x400-as vegyes váltó, a női 4x100-as és 4x400-as, illetve a férfi 4x400-as is magyar csúccsal örvendeztette meg a közönséget. A szezon két felfedezettje, az egyaránt még csak 21 esztendős Takács Boglárka és Molnár Attila is megmutatta a világnak, hogy minimum Európa-klasszissá válhat a következő néhány évben. Az előző évtized legnagyobb egyéniségei közül elbúcsúztunk a 2018-ban fedett pályán világbajnoki címet nyerő súlylökőnktől, Márton Anitától.
Az év magyar atlétái Halász Bence és a vb-4. helyével régi álmát valóra váltó Krizsán Xénia lettek, utóbbinak a neve – a vb-n elődöntőbe jutó Kozák Luca győzelme után egy évvel – az Év női sportolója szavazáson ott van a legszűkebb elitben, a legjobb háromban.

„Most már kellő távlatból mondhatjuk, hogy az atlétika sohasem látott fókuszba került a hazai sportéletben. A sportág újra népszerű, ami az egyesületekbe jelentkező fiatalok növekvő létszámában is megfigyelhető. A vb hatására és a magyar csapat ottani helytállásának köszönhetően megsokszorozódott az atletizálni kívánók száma” – számolt be büszkén a budapesti vb talán legnagyobb pozitív hatásáról Scheidler Géza, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója.
A sportvezető szerint a júniusi csapat Európa-bajnokságon látott magabiztos, feljutást érő teljesítmény már remek előjel volt a vb előtt. Magyarország a kontinens 16 legerősebb csapata között méretheti meg magát 2025-ben Madridban. Azonban addig még előttünk van a 2024-es szezon, amely szintén nagy kihívásokat tartogat a mieinknek, a többi között az olimpiát is.


EZ VÁR RÁNK 2024-BEN
Míg a mögöttünk hagyott esztendő egyértelműen a budapesti világbajnokságra épült, a 2024-es ennél sokkal változatosabbnak ígérkezik. A hazai vb magyar hősei – dobóatlétáinkat leszámítva – már fedett pályán visszatérnek. A tél legfontosabb két helyszíne Nyíregyháza és Glasgow lesz. Tavasszal gyaloglóink Antalyában, váltóink a Bahamákon vívhatják ki az olimpiai részvételt. A Párizsba vezető úton kiemelt szerepe lesz a júniusi római Európa-bajnokságnak, amelyen Halász Bence mellett több éremesélyesünk is lehet. A hosszú és változatos szezon szeptember közepén ér véget, benne a még kijelölt helyszín nélküli Gyulai István Memorial és ob mellett két bronz fokozatú nemzetközi versennyel.
FEBRUÁR 17–18. Fedett pályás magyar bajnokság, Nyíregyháza
MÁRCIUS 1–3. Fedett pályás világbajnokság, Glasgow
MÁRCIUS 9–10. Dobó Európa-kupa, Leiria
MÁRCIUS 30. Mezeifutó-világbajnokság, Belgrád
ÁPRILIS 20. Gyémánt Liga, 1. állomás, Hsziamen
ÁPRILIS 21. Gyalogló csapat-világbajnokság, Antalya
MÁJUS 4–5. Váltófutó-világbajnokság, Nassau
MÁJUS 26. Magyar Nagydíjsorozat,
WA Continental Tour Bronze, Budapest
JÚNIUS 6–12. Európa-bajnokság, Róma
JÚNIUS 29–30. 129. atlétikai magyar bajnokság, k. k. h.
JÚLIUS 9. Gyulai István Memorial,
WA Continental Tour Gold, Székesfehérvár
JÚLIUS 18–21. U18-as Európa-bajnokság, Besztercebánya
AUGUSZTUS 1–11. XXXIII. nyári olimpiai játékok, Párizs
AUGUSZTUS 27–31. U20-as világbajnokság, Lima
AUGUSZTUS 31. Magyar Nagydíjsorozat, WA Continental Tour Bronze, Nyíregyháza
SZEPTEMBER 13–14. Gyémánt Liga-döntő, Brüsszel
SZEPTEMBER 14–15. Magyar csapat­bajnokság, k. k. h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik