Atlétika: Az alázat megmaradt – Molnár Attila

SZ. Z.SZ. Z.
Vágólapra másolva!
2024.01.03. 10:11
null
Molnár Attila (Fotó: archív)
Az FTC 21 éves sprintere, Molnár Attila számára a 2023-as szezon meghozta a hőn áhított áttörést: ő lett az első magyar, aki 45 másodpercnél gyorsabban futotta le a 400 métert. A hazai örökranglistán a tíz legjobb eredmény egyaránt az ő nevéhez fűződik. Ha a budapesti vb első körében elért 44.84-es idejéből tovább tud faragni, akkor azzal júniusban az Európa-bajnokságon érmes reményei is lehetnek, sőt a párizsi olimpián is harcba szállhatna a döntőbe jutásért.


– Hogyan teltek az ünnepek?
– Visszafogottan. Egy éve még nem vettem ennyire komolyan, hogy mit és mennyit eszem. Most odafigyeltem rá, hogy ne csússzon le tizenöt szelet sütemény, csak egy főételt ettem. Két edzés között nem tartottam két pihenőnapot, csak egyet, ezen a szinten már nem jó, ha kimaradnak tréningek. Van hagyománya a karácsonyozásnak. Mivel a nővérem légiforgalmi irányító, és be volt osztva december 24-re, ezért megvártuk őt az ünnepléssel, 25-én jött össze a teljes család – válaszolta Molnár Attila, az FTC 21 éves sprintere, aki első magyarként 45 másodpercnél gyorsabban futotta le a 400 métert.

– Érez-e bármilyen hatást a nyári budapesti világbajnokság óta? Népszerűbb lett ön és a sportága?
– Néhányan már megismernek az utcán, és odajönnek, ez nagyon jólesik. Nehezebb megbirkózni azzal, hogy ez most már felelősség, az atlétika és mi, atléták is egyre népszerűbbek vagyunk. Eddig nem vártak el tőlem semmit, elvesztem a tömegben. Továbbra is úgy telnek a mindennapok, hogy megmaradjon az alázat, igyekszem ugyanúgy élni, ahogyan eddig, nem dőlhetek hátra.

– Több mint másfél másodpercet fejlődött egy szezon alatt 400 méteren. Mi az, amit idén másképp csinált, mint az elmúlt években?
– Igazából semmit, csak összeszoktunk edzőmmel, Karlik Pállal, akivel 2021 ősze óta dolgozunk együtt. Kellett egy év, míg összecsiszolódtunk, 2023-ra már sokkal inkább személyre tudta szabni a különböző típusú edzésfajták mennyiségét.

– Melyik volt 2023-ban a legjobb futása?

– Nem kérdés, a vb első futása. Minden várakozás, futás utáni fájdalom megérte az odáig vezető úton. A hazai közönség nagyon sokat segített, örökké hálás leszek a magyar szurkolóknak, hogy belehajszoltak abba a 44.84 másodperces országos csúcsba. Tizenkétszer futottam 400-on a szezonban, és éppen akkor csúcsosodott ki a formám és állt össze, amikor a legjobban kellett.

– Mekkora a fejlődési potenciál, ami ön szerint még benne lehet? Volt biztató futása kétszázon is, nem gondolkodnak a duplázásban?
– Nagyon sokat érzek magamban, ahogyan visszanézem a jelenlegi magyar csúcsot érő futásomat, látom, hogy a technikában még mindig sok maradt. Egyik ilyen hiba, hogy a végére a karmunkám szétesett. Van még bennem, de óvatosan és alázattal bánok ezzel is. Ugyanúgy egyszer fogok elindulni kétszázon, ahogyan tavaly, és csak azért, hogy megkeressük a tempót a négyszázra. Nincs értelme duplázni, mert én alapból felülről közelítem a négyszázat, ami ráadásul önmagában is megterhelő versenyszám.

– Nagyon színes a 2024-es atlétikai versenynaptár. Melyik versenyekre fordítja a figyelmét?
– Míg tavaly egy csúcspontja volt az évnek, most három lesz. Szeretnék kijutni a fedett pályás világbajnokságra Glasgow-ba, de konkrét időeredményt nem akarok mondani, legyen még titok. Szabadtéren ugyanúgy fogok készülni az Európa-bajnokságra, mint az olimpiára.

– Javultak itthon a felkészülési körülmények, amióta atletizál?
– Amikor én tizenöt-tizenhat évesen elkezdtem, a fiataloknak még nem volt olyan anyagi és egyéb támogatása a szövetségtől, mint ma, most már ilyen szempontból is van előrelépés. Régen én csak az egyesületem támogatásával jutottam el edzőtáborokba, őszintén tudok örülni annak, hogy egyre jobb lehetőségek közepette készülhetnek itthon a versenyzők. Most voltam először téli meleg égövi edzőtáborban, ami szintén jó lehetőség arra, hogy normális időjárásban, szabadtéren végezhessük el az ilyenkor szükséges edzésmunkát.

– A 4x400-as magyar váltó újabb országos csúcsa a Bahamákon májusban meghozhatja az olimpiai kvótát a váltónak is?
– Mindent meg fogok tenni a váltó érdekében, ha úgy adja ki a versenynaptáram, de most nem az lesz a prioritás. A váltóvébé májusban lesz, a „fő” szezon előtt egy hónappal, ami nem könnyíti meg a dolgunkat, ráadásul egy másik kontinensen, ami külön akklimatizációt igényel. Ha az Európa-bajnokságon szeretnék dobogóra állni, márpedig ez a célom, nem biztos, hogy belefér egy ilyen kéthetes intermezzo. Szóval ezt még nem matekoztuk ki, de tervben van, hogy megyek és futok a mix és a férfiváltóért is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik