Sportrádió: Gianni Merlo nagyszerű atlétikai vb-t vár

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2023.08.17. 18:22
null
Gianni Merlo, az AIPS olasz elnöke az atlétikai vb miatt érkezett Budapestre (Fotó: Koncz Márton)
A Sportrádió vendége volt csütörtökön Gianni Merlo. A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) elnöke Csisztu Zsuzsa műsorvezetővel – nem mellesleg az AIPS egyik alelnökével – beszélgetett, de előtte még találkozott a Nemzeti Sport lapigazgatójával, Ballai Attilával is.

Az olasz sportújságíró elmondta, a magyar főváros őrült közlekedését máris tapasztalta, de hozzátette, ez az ára annak, hogy ilyen gyönyörű a város, hiszen azt a középkorban nem a mai közlekedési viszonyoknak megfelelően építették fel. Azt javasolja, inkább ne bontsuk le azért, hogy gyorsabban autózhassunk. Természetesen a szombaton kezdődő atlétikai vb adja a látogatása apropóját, és augusztus 26-ig marad. Viccelődve hozzátette, azért nem az utolsó napig, hogy legalább hazafelé elkerülje a csúcsforgalmat.

Gianni Merlo eddig valamennyi atlétikai vb-n jelen volt, a legutóbbi kivételével. Szerinte Eugene kifejezetten rossz helyszínválasztás volt, s most abban bízik, hogy Budapesten az atlétika és a világbajnokság visszatér az őt megillető szintre.

Gianni Merlo Csisztu Zsuzsával beszélgetett a Sportrádióban (Fotó: Koncz Márton)
Gianni Merlo Csisztu Zsuzsával beszélgetett a Sportrádióban (Fotó: Koncz Márton)

Köztudott róla, de most is elmondta, hogy maga is atletizált, és sportújságírói pályafutását is az atlétika és a téli sportok szakírójaként kezdte a Corriere dello Sportnál. E kettősség miatt huszonöt olimpiáról tudósított, nyári és téli játékokról egyaránt. Még 1972-ben, Münchenben debütált, méghozzá erősen, mert mindjárt a terrortámadásról is tudósított; reméli, soha efféle élményben nem lesz már része.

Budapesttől kifejezetten nagyszerű vb-t és rendezést vár, csak az időjárás, valamilyen újabb őrült vihar ne szóljon közbe.

A Hazafutásban elhangzott beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg.

Ballai Attila, Csisztu Zsuzsa és Gianni Merlo (Fotó: Koncz Márton)
Ballai Attila, Csisztu Zsuzsa és Gianni Merlo (Fotó: Koncz Márton)
Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
10 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Messi volt a vb legjobb játékosa az AIPS szavazásán

Foci vb 2026
2026.07.21. 13:45

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
2026.07.02. 11:15

„Katarban még érte harcoltak, most Messi akar nyerni a társaiért”

Foci vb 2026
2026.06.18. 18:59

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Menedzsere szerint még közelebb kerülhet a szűk elithez Varga Barnabás

Légiósok
2026.05.12. 12:28