Atlétikai vb: Szilágyi Réka lehet, hogy megdönti az egyéni csúcsát

Vágólapra másolva!
2023.08.15. 13:56
null
Szilágyi Réka készen áll a versenyre (Fotó: Dömötör Csaba)
Négy nap múlva megkezdődik a budapesti atlétikai világbajnokság, amelyen a gerelyhajítók között ott lesz Szilágyi Réka is, aki a tavalyi Európa-bajnokságon 4. helyen zárt és a debreceni atléta most azt reméli, ideális esetben akár az egyéni legjobbját is megjavíthatja – miközben különleges érzés számára, hogy a sportága vb-arca lett.

A női gerelyhajítás hatszoros magyar bajnokával az elmúlt napokban sokat lehet találkozni úton-útfélen – legalábbis az eddigiekhez képest biztosan, hiszen az atlétikai vb egyik arca lett: ő szerepel a gerelyhajítást népszerűsítő óriásplakátokon.

„Rajta volt a vágyaim listáján, hogy valamikor valaminek a képviselője, megjelenítője, arca legyek. És hogy ez éppen az atlétikai vébé lett, óriási megtiszteltetés számomra. Különleges érzés óriásplakátokon találkozni saját magammal” – fogalmazott a dehir.hu-nak Szilágyi.

A tavalyi Eb-n negyedik helyen záró Szilágyi idén csupán két versenyen indult – a magyar bajnokságot vállsérülése miatt hagyta ki, de mostanra már a múlté a sérülés. Szilágyi pályafutása második világbajnokságára készül, legutóbb Dohában, 2019-ben vett részt a seregszemlén, akkor a 25. helyen végzett – most ennél mindenképpen jobb szereplésben bízik, már csak a hazai pálya előnye miatt is.

„Úgy tudom, harminchatan leszünk a vébé mezőnyében, tényleg a világ legjobbjai. Szerintem a döntőbe kerüléshez szükség lesz 61 méteren felüli dobásra. És ha minden összeáll, összeadódik – az időjárási körülmények, a dobótechnikám és a hazai közönség ereje –, elképzelhetőnek tartom a 62.45 méteres egyéni csúcsom megdöntését is. De alapvetően nem centikben és főként nem helyezésben gondolkodom: ha úgy érzem, hogy az adott napon kihoztam magamból a maximumot, elégedett leszek” – idézte a debreceni hírportál a 27 éves dobóatlétát.

Szilágyi Rékának az Európa-bajnokságon tavaly mindössze 11 centiméter hiányzott ahhoz, hogy a dobogóra léphessen, ám így is pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el a kontinensviadalon. Azt vallja: azt a kicsi különbséget a sors előbb-utóbb visszaadja majd neki.

Legfrissebb hírek

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17

Atlétikai vb: Világos Adriana bejutott a gerelyhajítás döntőjébe

Atlétika
2025.09.19. 14:31

Atlétikai vb: 18 századon múlt, hogy Sydney McLaughlin-Levrone csodát tesz

Atlétika
2025.09.18. 16:11

Bátori Lilianna a 20. helyen végzett a női magasugrásban

Atlétika
2025.09.18. 14:15

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Portugál siker 1500 méteren, Takács Boglárka 200-on is búcsúzott az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 16:19
Ezek is érdekelhetik