Atlétika: Szabó Nóra maratoni futó elérhetőnek tartja a párizsi olimpiát

Vágólapra másolva!
2023.02.20. 19:52
null
Szabó Nóra képes lehet rá, hogy megfussa az olimpiai szintet (Fotó: Magyar Atlétika – Hungarian Athletics)
Szabó Nóra, a maratoni futás friss magyar csúcstartója úgy gondolja, képes lehet megfutni a jövő nyári, párizsi olimpia 2:26:50 órás szintidejét.

 

A Margitszigeti AC versenyzője hétfőn a közmédiának elmondta, a vasárnapi, sevillai versenyen annak ellenére is jól érezte magát, hogy volt pár hullámvölgye. Meglátása szerint segítette a jó időeredmény elérésében, hogy a spanyolországi pálya jó és gyors, nincsenek benne nagy emelkedők, egyedül a szél és a sok fordító volt nehezítő tényező.

„Edzőm, Berkovics Imre képesnek tartott arra, hogy 2:28 órán belüli időt fussak, nem az országos csúcs volt a cél. Jól sikerült ez a verseny, de tudom, hol mentek el másodpercek, tudom, hol lehetett volna jobban futni” – fogalmazott Szabó.

Kiemelte, az előtte célba érők közül gyakorlatilag mindenkinek volt iramfutója, előtte viszont „senki nem fogta a szelet”, ami nagy segítség lett volna, így ezen szeretnének változtatni a jövőben.

„Fontos volt, hogy ne fussam el a táv elejét, úgy építettük fel a versenyt, hogy 3:29-3:30 perces kilométereket teljesítsek. Mindig úgy futok, hogy írok egy listát egy papírra az öt kilométerenkénti részidőkkel, amit biztosítékként rárakok a karomra, hogy ránézzek, időn belül vagyok-e. Más kérdés, hogy aztán futás közben ezt soha nem látom, de azért tudom, milyen idővel kell állnom a félmaratonnál, vagy éppen 25 vagy 30 kilométernél” – mondta a stratégiájáról a 34 éves futó.

A versenyző viszonylag későn, 2017-ben kezdett el maratonikat futni, azóta több mint fél órát javult az akkor 3:01 órás egyéni csúcsa. A céljaival kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt, edzője szerint 2:26-tal kezdődő időre is képes, neki pedig "hinnie kell" a trénernek, és mivel a jövő nyári párizsi olimpia szintideje 2:26:50 óra, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy ezt sikerül teljesítenie.

„Ami biztos, hogy továbbra is ilyen kitartással, szorgalommal és alázattal fogok futni, aztán hogy mindez hogy fog sikerülni, majd kiderül. A nyári budapesti világbajnokság útvonala jónak tűnik, biztos végig megyek majd rajta, hogy begyakoroljam. Szeretnék jó időeredménnyel jó helyezést elérni, oda fogom tenni magam. Örülök, hogy a szüleim, barátaim előtt futhatok, de nagyon figyelni kell majd, hogy ne vigyen el a hév” – tekintett előre az augusztusi vb-re a sportoló, aki most néhány napos pihenőjét tölti, aztán a rövidebb távokra szeretnének majd koncentrálni.

„Ott kell gyorsulnom, hogy aztán a hosszú távon is gyorsabban tudjak futni. Egyelőre nincs konkrét versenytervünk, de a vb előtt pár hónappal már biztos, hogy kifejezetten arra a versenyre fogunk koncentrálni” – zárta Szabó Nóra.

A maratonfutó vasárnap Sevillában 2:28:25 órás eredménnyel javította meg Földingné Nagy Judit 1996-os, Berlinben elért magyar csúcsát (2:28:50).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik