Csupasport: Madarász Viktória inkább gyalogol 35 kilométert…

2022.09.11. 20:18
Bronzérmével Madarász Viktória a magyar gyaloglósport utóbbi évtizedeinek legjobb eredményét érte el az idei atlétikai Európa-bajnokságon, amivel beírta magát a sportág hazai nagykönyvébe. Pedig nem is akarta ezt a számot kipróbálni. Interjú.

Madarász Viktória eredménye különösen szép annak tükrében, hogy annak idején futóként teljesen elutasította a gyaloglást, amiben később mégis teljesen magára talált, és a müncheni Európa-bajnokságon úgy állhatott a dobogó alsó fokára, hogy mindössze a harmadik versenye volt a hosszabbik távon.

„A Honvédnál futottam, és heti egy-két alkalommal közösen gimnasztikáztunk a gyaloglókkal, amiben volt futó- és gyaloglóiskola is, de az utóbbit sosem végeztem el, hiába mondogatták, hogy próbáljam ki, ellenálltam. Aztán megismerkedtem az akkori párommal, aki a mostani edzőm, az ő hatására az egyik hétvégén végül rávettem magam, amikor nem látta senki. Nem is volt olyan rossz, így aztán szóltam az edzőmnek, hogy mégis megpróbálkoznék ezzel a gyaloglással” – mesélte a Csupasportnak Madarász, ami nem is rossz kezdet ahhoz képest, hogy ma már Európa-bajnoki bronzérmes gyaloglónak mondhatja magát.

Oldalunkon a vele készült nagyinterjún kívül megismerhetik Bohus Regina testépítő történetét és szokatlan hobbijait, ugyanis nem csupán az edzőtermekben alkot, hanem a zongora és az íróasztal előtt is. Azt viszont nem érti, hogy az emberek miért fordulnak el, ha egy sportoló más tevékenységeiről is posztol a közösségi oldalakon. Miért ne írhatna egy testépítő? – teszi fel a kérdést.

Legfrissebb hírek

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

Csupasport
Tegnap, 15:42

Magyar érem összetettben már az első napon az erőemelő Eb-n

Csupasport
2026.03.16. 12:33

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Sítalpra, magyar! Kokárdás síelés a Mátrában

Csupasport
2026.03.12. 17:38

Baján egész évben különböző programokkal várják az evezni vágyókat

Csupasport
2026.03.07. 22:28

A nemzetközi versenyek után is várják a síelőket Mátraszentistvánon

Csupasport
2026.03.06. 20:31

A kígyó sem tántorította el Tangl Esztert, hatalmas sikert ért el Panamában

Csupasport
2026.03.01. 13:26
Ezek is érdekelhetik