Képek: a holland sprinter heti kilencet edz, hogy formában tartsa magát

Vágólapra másolva!
2022.03.11. 17:16
Lieke Klaver holland sprinter kilencévesen kezdett el atletizálni, mára kétszeres olimpia döntős, 4x400 méteren fedett pályás Európa-bajnok a női váltóval, valamint 2019-ben szintén a női váltóval döntős volt a világbajnokságon. A 23 éves sportolónő a tavaly nyáron rendezett tokiói olimpia alatt lett igen népszerű a TikTokon és az Instagramon, a nypost.com információi szerint utóbbin 250 ezer követővel rendelkezett a játékok előtt, a végére ez a szám csaknem a duplájára nőtt, ma pedig már több mint 674 ezer kedvelője van. Ha edzésről van szó, nem ismer tréfát, hiszen heti kilencet edz, egyedül a vasárnap a pihenőnapja. Három közülük erősítő edzés, a többin a futáson, az állóképesség javításán és a regenerálódáson van a hangsúly. „Az elején még a száz és a kétszáz méteres versenyekre fókuszáltam, de a magasságom miatt az edzőm azt tanácsolta, hogy próbáljam meg a négyszázat” – árulta el Klaver, hogy miért váltott hosszabb távra.
LIEKE KLAVERRŐL MÉG TÖBB FOTÓT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHET MEG! (Fotó: instagram.com/liekeklaver)
LIEKE KLAVERRŐL MÉG TÖBB FOTÓT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHET MEG! (Fotó: instagram.com/liekeklaver)

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Ott leszünk a vb-pótselejtezőn? Yamal nyeri az Aranylabdát? Verstappen az F1 bajnoka? Mi lett volna, ha…

Minden más foci
2025.12.31. 20:03

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
2025.12.25. 19:13

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
2025.12.25. 09:05

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
2025.12.24. 11:38

Az év legnézettebb videói: amikor meglátta magát a játékban Bolla Bendegúz

Magyar válogatott
2025.12.22. 20:53

Siti Eszter: Döntő lehet, hogy áll fel a válogatott a mélypontokból, ha lesznek ilyenek

Kézilabda
2025.12.10. 15:00

A Dolomitok magyar emlékei: a Zsigmondy Asztal hegyi szeánsza

Képes Sport
2025.11.24. 14:59
Ezek is érdekelhetik