Dopping: felmentették az olimpiai bajnok gyaloglót

2021.02.19. 10:49
null
A bíróság felmentette az olaszok olimpiai bajnok gyaloglóját, Alex Schwazert (Fotó: AFP, 2010)
Egy olaszországi bíróság megszüntette a büntetőeljárást Alex Schwazer olimpiai bajnok gyaloglóval szemben, akit doppingolással vádoltak – írja az MTI.

 

Az 50 kilométer 2008-as ötkarikás aranyérmesét 2016-ban nyolc évre tiltották el, miután egy mintájában anabolikus szteroid nyomaira bukkantak. A 36 éves atléta ebben az ügyben az első pillanattól tagadta a doppingolás vádját, ám a nemzetközi szövetség (WA) megbüntette, majd fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította, így már a riói olimpián sem vehetett részt.

Ezt követően került a bolzanói törvényszék elé az ügye, az eljáró bíró, Walter Pelino pedig felmentette Schwazert. Indoklásában kijelentette, hogy a sportoló „nem követte el” azt, amivel vádolták.

Alex Schwazernek ez már a második doppingesete volt, 2012-ben ugyanis növekedési hormon és EPO nyomait találták egy mintájában. A két eset viszont különbözött egymástól, mivel kilenc esztendeje a gyalogló elismerte, hogy tiltott szereket használt, így el is fogadta 45 hónapos eltiltását.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
2026.04.29. 18:15

Tour de Hongrie: visszavonták az MBH rajtengedélyét Makrai doppingesete után

Kerékpár
2026.04.17. 11:50

Kerékpár: pozitív lett Makrai Bálint doppingtesztje

Kerékpár
2026.04.17. 09:20

Másfél évre tiltották el a doppingoló olimpiai bajnokot

Téli sportok
2026.04.02. 13:32

Szankciómentes az orosz atlétika

Atlétika
2026.03.24. 15:03

Doppingvétség miatt eltiltották a férfi 100 méter 2022-es világbajnokát

Atlétika
2026.03.07. 10:38

Doppingvétség miatt felfüggesztették 27 kenyai sportoló versenyzési jogát

Egyéb egyéni
2026.03.03. 11:27
Ezek is érdekelhetik