Atlétika: A döntő alapelvárás a fedett pályás Eb-n – Kozák Luca

Vágólapra másolva!
2021.01.05. 14:25
null
Kozák Lucának jól sikerült a 2020-as versenyidőszak (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Kozák Lucának a márciusi fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon a döntőbe jutás a minimális cél 60 méter gáton – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A debreceni sprinter kedden az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, a toruni Eb fontos állomás lesz a tokiói olimpia előtt. Azért is szeretne bizonyítani, mert két éve, a glasgow-i fedett pályás Eb-n országos csúccsal (7.97 mp) került a fináléba, ám megsérült, így nem állhatott rajthoz.

„A döntő alapelvárás magammal szemben, de remélem, hogy a dobogóra is felfuthatok” – idézte Kozák Luca nyilatkozatát az MTI.

A hírügynökség hozzátette, a tavalyi jó eredmények, a 100 méter gáton elért 12.71 másodperces országos csúcsa után még motiváltabb, és nem irreális cél olimpián vagy világbajnokságon, hogy a legjobb nyolc közé kerüljön, vagy azok közé tartozzon, akik esélyesek erre. Jelezte, ehhez az kell, hogy a mostani szabadtéri szezonban minél többször fusson 12.80-on belül, stabilizálja ezt a formáját.

A 24 éves atléta kiemelte, a januári-februári fedett pályás idényben az Eb előtt az országos bajnokságon és még két-három versenyen szeretne indulni – tekintett előre az MTI.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka egy századra a rekordjától Turkuban

Atlétika
11 órája

Közel a vb-szerepléshez a gátas Kozák Luca

Atlétika
2025.06.11. 12:42

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Kozák Luca 2021 után nyert ismét Gold-versenyt

Atlétika
2025.05.31. 15:11

Halász Bence harmadik, Kozák Luca első a bydgoszczi Irena Szewinska Memorialon

Atlétika
2025.05.30. 20:10

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Szabadtéri idényrajt előtt a hazai élatléták

Atlétika
2025.05.15. 13:41

Az atlétika igenis népszerű és van jövője itthon is

Atlétika
2025.03.12. 06:39
Ezek is érdekelhetik