Atlétika: Vetter mellett Crouser is remekelt a chorzówi versenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.07. 11:45
Címkék
A minden idők második legjobb gerelyhajító-eredményét produkáló Johannes Vetter mellett a férfi súlylökés olimpiai címvédője, Ryan Crouser is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a lengyelországi Chorzówban rendezett nemzetközi atlétikai viadalon.

A nemzetközi szövetség (WA) honlapja szerint az amerikai dobó fantasztikus sorozatot ért el, hatból öt kísérlete 22 méter felett volt, legjobb próbálkozásánál pedig 22.70 méterre repült a súlygolyó. Fölényét jól mutatja, hogy a második helyen végző, hazai Michal Haratyk majd egy méterrel maradt el tőle (21.78 méter).

Crouser teljesítményének értékét növeli, hogy a vasárnapi verseny helyszínére szombat éjszaka érkezett meg, s a viadal után elmondta, hogy különösen az utolsó három sorozatban az átállás miatt nem érezte igazán jól magát.

Az esemény legjobb futóeredményét a britek kiváló középtávfutója, Laura Muir produkálta, aki női 1500 méteren meggyőző fölénnyel, 3:58.24 perccel ért elsőként célba, csaknem másfél másodperccel megelőzve a második, lengyel Sofia Ennaouit (3:59.70 p).

A világbajnok diszkoszvető, a svéd Daniel Stahl sorozatban 13. versenyét nyerte meg, ezúttal 67.28 méterrel, férfi rúdugrásban viszont nem a papírforma szerint alakult a verseny, mivel a hazai kedvenc Piotr Lisek (582 centiméter) kisebb meglepetésre legyőzte a vb-címvédő amerikai Sam Kendrickset (572 cm).

A számos kiváló eredmény ellenére a nap első számú produkcióját a német Johannes Vetter nyújtotta, aki férfi gerelyhajításban 97.76 métert ért el, amivel mindössze 72 centivel maradt el a legendás Jan Zelezny 1996 májusában felállított világcsúcsától.

Legfrissebb hírek

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30
Ezek is érdekelhetik