Koronavírus: először kellett törölni a bostoni maratonit

2020.05.28. 21:46
null
2020-ban nem lesz maratonfutás Boston utcáin (Fotó: AFP)<br />
Elmarad az idei bostoni maratoni, amelyet 1897 óta először kellett törölni.


A világ egyik legjelentősebb futóversenyét eredetileg április 20-án rendezték volna meg, de a koronavírus-járvány miatt előbb szeptember 14-re halasztották, majd a szervezők csütörtökön bejelentették, hogy idén biztosan nem tartják meg.

A bostoni versenyen több mint 30 ezren szoktak rajthoz állni, őket több mint egymillió ember biztatja, márpedig ez ősszel sem lesz összeegyeztethető a távolságtartási óvintézkedésekkel.

Az első versenyt 1897-ben rendezték – 15 futó részvételével –, hogy megemlékezzenek az első modernkori olimpiai játékokról, amelyre egy évvel korábban került sor. Az első világháború miatt 1918-ban némileg változott a lebonyolítás, ugyanis váltóversenyre került sor. A 2013-as futás félbeszakadt, amikor két bomba robbant a célvonalon, néhány órával a profik beérkezése után, amikor sok szabadidős futó még a pályán volt.

A maraton évente több mint 200 millió dollár bevételt jelent a városnak, a helyi atlétikai szövetség és a futók alkalmanként mintegy 40 millió dollárt gyűjtenek össze jótékonysági célokra.

A tokiói maratonit márciusban alig több mint kétszáz profi részvételével rendezték, de a bostoni polgármester közölte, ők nem tartanak olyan versenyt, amelyen nem vehetnek részt szabadidős futók.

A szervezők csütörtökön azt mondták, az idei verseny helyett egy virtuális eseményre kerül sor, amelynek résztvevői – miután igazolják, hogy teljesítették a maratoni távot – érmet kapnak.

A jövő évi bostoni maratonit április 19-én, a 125. versenyt 2022. április 18-án rendezik.

Legfrissebb hírek

Világrekord: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit

Csupasport
2026.04.26. 18:59

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
2026.04.07. 15:22

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40
Ezek is érdekelhetik