Atlétika: csak a legjobbak indulhatnak a London Marathonon?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.25. 16:38
Hugh Brasher versenyigazgató szerint az is elképzelhető, hogy csak a legjobb futók indulhatnak majd el az idei London Marathonon.

Brasher úgy fogalmazott, ez az egyik lehetséges forgatókönyv a tíz közül, amelyek „állandóan változnak”.

A viadalt vasárnap rendezték volna, de a koronavírus-járvány miatt október 4-re halasztották. Tavaly közel 43 ezer futó vett részt rajta, idén pedig a világcsúcstartó kenyai Eliud Kipchoge és az etióp Kenenisa Bekele párharcával harangozták be a szervezők.

„Reméljük, hogy októberben is eljönnek, de jelenleg nem tudjuk, mi fog történni”– idézte a BBC Brashert.

„A versenyt teljességében kell néznünk, a 750 ezer várható nézővel, az orvosi ellátással, a jótékonysági eseményekkel. Körülbelül tízféle forgatókönyvünk van, és mindegyik egyfolytában változik.”

A Tokió Marathont márciusban szinte üres utcákon rendezték csak a top futók részvételével. A London Marathont ugyancsak a világ hat nagy, 42.195 kilométeres versenye között tartják számon (a tokiói mellett a továbbiak: Boston, Berlin, Chicago és New York).

Brasher azt mondta, kapcsolatban vannak a többi „major” viadal versenyigazgatójával, és néhány „radikális ötlet” is felmerült, de ezekről nem árult el részleteket.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik