Gyémánt Liga: rövidebb versenyek, kevesebb állomás

MTI MTIMTI MTI
2019.03.11. 15:43
null
A 2018-as sorozat győztesei a trófeával tavaly augusztus 30-án Zürichben (Fotó: AFP)
A jövő évtől jelentős változásokat vezet be a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a legrangosabb egynapos versenysorozatába, a Gyémánt Ligába, melyben a jelenlegi 32 helyett már csak 24 versenyszámban lehet majd a fődíjért küzdeni.

 

Az IAAF hétfői hírlevele szerint a szövetség illetékes bizottsága versenyzőkkel, edzőkkel, szurkolókkal és a jogtulajdonos televíziókkal egyeztetett a módosításokról, melyekkel élvezetesebbé és népszerűbbé szeretnék tenni a sorozatot.

A most nyilvánosságra hozott elképzelések szerint az eddigi kétórás televíziós közvetítések helyett 90 perces fő programot fognak sugározni a tévék. A rövidebb időkeretbe úgy férnek majd bele, hogy a számok csökkentése mellett a hosszútávfutó versenyek kikerülnek a viadalokról, a leghosszabb futószám a 3000 méter lesz. A tervek között szerepel még, hogy a lehető legtöbb ugró és dobó számot a stadionokon kívül rendezik meg, ahol a nézők közelebb kerülhetnek az eseményekhez.

Nem csupán a versenyszámok, a viadalok száma is csökken majd. Az idei 14 helyett jövő évtől már csak 13 GYL-versenyt rendeznek, és a sorozatban kettő helyett egy finálé lesz.

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Duplantis 612 centiméterrel győzött a saohszingi nyitányon

Atlétika
2026.05.16. 17:40

Gyémánt Liga: bizonyos versenyszámokban emelkednek a pénzdíjak

Atlétika
2026.04.15. 16:50

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Noah Lyles lett az első, aki hatszor nyert Gyémánt Liga-döntőt

Atlétika
2025.08.28. 22:03

Gyémánt Liga: Molnár második, Enyingi harmadik a 400-as betétszámban Zürichben

Atlétika
2025.08.28. 19:43
Ezek is érdekelhetik