Atlétikai Eb: Mindig bejött, amikor tapsot kértem – Halász

VINCZE SZABOLCS, SZABÓ MIKLÓS (Berlin)VINCZE SZABOLCS, SZABÓ MIKLÓS (Berlin)
2018.08.07. 21:41
null
Halász Bence a verseny után (Fotó: Szabó Miklós)
Mint beszámoltunk róla, Halász Bence kedden megszerezte a magyar küldöttség első érmét a Berlinben zajló atlétikai Európa-bajnokságon: a 77.36 méterrel záró fiatal kalapácsvető bronzérmes lett a lengyel Wojciech Nowicki (80.12) és honfitársa, Pawel Fajdek (78.69) mögött. Gyorsinterjú Halász Bencével a remek eredmény után után.

 

– Gratulálunk első, és minden bizonnyal nem utolsó érméhez felnőtt világversenyen. Most már nem kell udvariaskodni: ezért jött?
– Nagyon köszönöm. Tudtam, hogy a mezőnyben többen is képesek hetvennyolc méter felett dobni, és bár nem mondtam ki, titkon azért reménykedtem a dobogó harmadik fokában.

– Tartott valakitől?
– Verseny közben figyeltem, hogy kiben van potenciál, és a norvég riválisomtól tartottam kicsit, hogy beletalálhat, mert láttam, hogy nagyon jó formában van. Egyébként éppen az ő utolsó dobásánál vált biztossá a bronzérmem.

– Verseny közben mintha többször is ideges lett volna. Mi történt?
– Meg kellett várni minden egyes futam indítását, amivel önmagában még nem lett volna baj, de előtte és utána is három percet álltunk. Tizenkét dobónál ez el tudja húzni az versenyt. Amikor mentem volna dobáshoz, szóltak, hogy várnom kell még pár percet, és nem valami jó visszaöltözni, amikor fejben már a dobókörben van az ember. Nehéz ebből az állapotból kijönni, visszatérni oda meg pláne.

– Ennek is köszönhető, hogy behergelte magát a végére?
– Szerettem volna a meglévő eredményemen javítani, és jól érezni magam, ezért kértem tapsot. Egyébként idén mindig bejött, amikor tapsot kértem a nézőktől.

– Elégedett a dobásaival?
– Az első kísérletnél megnyugodtam, mert tudtam, meglesz a legjobb nyolc. De utána kockáztatni kellett, több erőt és sebességet belevinni, amik apró technikai gondokat okoztak. Idén többször küszködtem azzal, hogy beleért a fogantyúm a jobb oldali szektorhálóba, ami métereket levesz a dobásból. Most ugyanez történt a második kísérletemnél, pedig úgy éreztem, az egyéni csúcsomnál is jobb lehetett volna.

– Végül 77.36-tal végzett.
– Tény, nem ez volt a legjobb dobásom idén, és jobb formában is éreztem magam, de utólag ez már nem annyira érdekes. Inkább vagyok ennyivel bronzérmes, mint egy nyolcvan feletti dobással negyedik.

Halász Bence egyik dobása testközelből (Fotó: Szabó Miklós)
Halász Bence egyik dobása testközelből (Fotó: Szabó Miklós)

 

 

Legfrissebb hírek

Halász Bence is jelölt az év atlétája címre az európai szövetségnél

Atlétika
2026.09.15. 15:06

Halász Bence második lett, Duplantis majdnem világcsúcsot ugrott

Atlétika
2026.09.11. 21:15

Üldözőből üldözött lett – nagyinterjú az Eb-győztes Halász Bencével

Képes Sport
2026.09.08. 14:46

Halász Bence győzött Bresciában

Atlétika
2026.08.30. 17:51

Megdöntik-e valaha a kalapácsvető Jurij Szedih világcsúcsát?

Népsport
2026.08.30. 08:31

Németh Zsanett és Rába Dániel is második lett a Németh Pál-emlékversenyen

Atlétika
2026.08.27. 10:02

Halász Bence még Birminghamet is túldobná Budapesten

Atlétika
2026.08.25. 10:23

Az atlétikai Eb 5 legnagyobb csillaga

Képes Sport
2026.08.24. 13:46