Atlétikai Eb: Helebrandt Máté lábközépcsonttörést szenvedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.09. 20:47
Mint ismert, a világbajnoki hatodik helyezett Helebrandt Máté a második helyen haladt az ötven kilométeres gyaloglás döntőjében a berlini atlétikai Európa-bajnokságon, amikor huszonnégy kilométer után rálépett egy, a pályán lévő, eldobott vizespalackra, elesett és bokasérülést szenvedett. Néhány kört még meg tudott tenni, de a nagy fájdalom miatt fel kellett adnia a versenyt.


A sérült testrész felduzzadt és bevérzett, de az első orvosi diagnózis annyiban megnyugtató volt, hogy a 29 éves nyíregyházi sportoló nem szenvedett szalagszakadást. Szerdán már haza is repült Berlinből, és röntgenvizsgálaton esett át, amely után megállapították, hogy nem úszta meg komolyabb sérülés nélkül.
A sérült testrész felduzzadt és bevérzett, de az első orvosi diagnózis annyiban megnyugtató volt, hogy a 29 éves nyíregyházi sportoló nem szenvedett szalagszakadást. Szerdán már haza is repült Berlinből, és röntgenvizsgálaton esett át, amely után megállapították, hogy nem úszta meg komolyabb sérülés nélkül.

„A röntgenfelvétel kimutatta, hogy elmozdulás nélküli lábközépcsonttörésem van – mondta a Nemzeti Sportnak Helebrandt. – Ez azt jelenti, hogy öt-hat hét teljes pihenőt kell tartanom."

Legfrissebb hírek

Az atlétikai Eb 5 legnagyobb csillaga

Képes Sport
2026.08.24. 13:46

Top 10: Halász Bence csúcstámadása, új dimenziókban a magyar váltók, mesternégyes

Atlétika
2026.08.19. 11:00

Egyre erősebb és sokszínűbb a magyar atlétika

Atlétika
2026.08.18. 08:15

Vindics-Tóth Lili: Akár még nagyobbat is lehet álmodni!

Atlétika
2026.08.18. 07:00

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
2026.08.16. 23:38

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
2026.08.16. 23:03

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
2026.08.16. 11:03

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
2026.08.15. 23:08