Atlétika: visszavonult a britek olimpiai és világbajnok futója

MTI MTIMTI MTI
2018.06.30. 14:41
Bejelentette visszavonulását Christine Ohuruogu, a britek olimpiai és világbajnok atlétája.

„Ma kezdődik az országos bajnokság, és én nem leszek ott. Most jött el az ideje, hogy közöljem, befejezem a pályafutásomat” – tudatta honlapján a 34 éves versenyző.

Ohuruogu aranyérmet nyert 400 méteren a 2008-as pekingi játékokon, majd négy évvel később szülővárosában, Londonban a dobogó második fokára állt fel. A 4x400-as váltó tagjaként 2008-ban és 2016-ban olimpiai bronzérmet szerzett. Világbajnokságokon két aranyat, egy ezüstöt és öt bronzot gyűjtött.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47