Gyulai Memorial: parádés mezőny női 100 gáton

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.02. 21:00
Fantasztikus mezőny gyűlik össze női 100 méter gáton a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjra, melyen többek között a szám világcsúcstartója, illetve két olimpiai bajnok is ott lesz a rajtnál kedden.

A szervezők vasárnapi hírlevele szerint a világranglista első hat helyezettjéből öten futnak majd, és öt olyan lesz a mezőnyben, akinek 12.40 másodpercen belüli egyéni csúcsa van.

A világcsúcsot (12.20 mp) Kendra Harrison tartja, aki Székesfehérváron fut majd először azok után, hogy a múlt héten megnyerte az amerikai bajnokságot, és ezzel bekerült a londoni világbajnokságra utazó válogatottba. Ugyancsak vb-szereplő lesz Nia Ali is, aki címvédőként startol Székesfehérváron, és ezüstérmet nyert a nemzeti bajnokságon, csakúgy, mint tavaly Rióban.

A pekingi és a londoni olimpia bajnokai, a szintén amerikai Dawn Harper-Nelson és az ausztrál Sally Pearson is szerepelnek a rajtlistán, csakúgy, mint a világranglista-vezető amerikai Jasmin Stowers, valamint a múlt évi ötkarikás játékokon harmadik honfitársa, Kristi Castlin.

A Gyulai Memorial – melyre több más sztár mellett tíz olimpiai bajnok érkezik – első napján, hétfőn a Magyar Szuperliga és a korosztályos liga küzdelmei mellett három nemzetközi számot láthat a székesfehérvári közönség: a női akadályfutást, a női kalapácsvetést és a férfi gerelyhajítást. A fő versenynap a keddi lesz, amikor kizárólag nemzetközi számokat rendeznek.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Az ügyességi számok világsztárjai ellopták a show-t a futók elől a Gyulai István Memorialon

Atlétika
2024.07.11. 14:57
Ezek is érdekelhetik