Atlétikai Eb: Kazi nem jutott döntőbe 800 méteren

2014.08.13. 22:07
A 800 méteren Kazi Tamás nem jutott döntőbe a zürichi atlétikai Európa-bajnokság szerdai versenynapján.

A Debreceni SC 29 éves futója, aki 1:45.37 perccel tartja az országos csúcsot, a keddi előfutamban élre állva diktálta az iramot, s bár nem került az első három közé, 1:48.05 perces idejével továbbjutott.

Az elődöntőben az egyes pályáról rajtolt Kazi, majd a mezőny végén helyezkedett. A második körre megpróbált előrébb jönni, jól is hajrázott, és ötödikként ért célba 1:48.04 perccel. Mindkét futamból az első három jutott a döntőbe, plusz a további két legjobb idővel rendelkező. Kazi a 11. lett.

„A többiekkel láttuk a első elődöntőt, s elhűltünk, milyen gyors. Ez el is kedvetlenített, mert tudtam, még egy negyedik hellyel sem lehet továbbjutni – nyilatkozott az MTI-nek Kazi. – Ez most ellenkező típusú futás volt, mint az előző, ami sokat kivett belőlem, mivel nem erővel szoktam megoldani a futást. Egy kicsit szomorú vagyok, mert beleéltem magam a döntőbe, és ha az első elődöntőbe kerülök, talán sikerült volna.”

Kazi hozzátette, a jövőben már 1500 méterre készül, ezen a távon szeretne indulni a riói olimpián.

Legfrissebb hírek

Halász Bence: A cél, hogy az Európa-bajnokságon döntsek egyéni csúcsot

Atlétika
2026.03.10. 09:54

Femke Bol fedett pályán nem fut több 800-at idén

Atlétika
2026.02.11. 08:55

Atlétikai Eb: Helebrandt Máté szintidőt gyalogolt a maratoni távon

Atlétika
2025.10.25. 15:44

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39
Ezek is érdekelhetik