Asztalitenisz-vb: húsz év után újra svéd érem férfi egyesben

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2019.04.26. 20:21
null
A svéd Mattias Falck (szemben) 4:1-re verte a francia Simon Gauzyt (Fotó: Dömötör Csaba)
Az már délelőtt kiderült, hogy a férfi egyes egyik elődöntőjét két kínai, Ma Lung és Liang Csing-kun vívja majd, estére az is eldőlt, hogy a másik ágon a svéd Mattias Falck és a dél-koreai An Dzse Hjun került be a négy közé.

 

 

A férfi egyes negyeddöntőjéből az esti programra maradó két mérkőzésből az első arról volt hivatott dönteni, hogy ki lesz az az európai férfi játékos, aki 2005 után ismét érmet szerez. Tizennégy évvel ezelőtt a dán Michael Maze végzett a harmadik helyen, most a svéd Mattias Falcknak vagy a francia Simon Gauzynak volt esélye a négy közé kerülésre. A papírforma inkább a svéd sikerét ígérte, viszont a francia az elmúlt napokban olyan bombaformában játszott – legyőzte többek között a világranglista-2. kínai Hszü Hszint –, hogy a negyeddöntőben sem tűnt reménytelennek a helyzete.

Nyilván ezzel Falck is számolt, s mindjárt az elejétől a kezébe vette az irányítást, sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtott, mint Gauzy, akinek a harmadik szett közepére mintha a magabiztossága is elillant volna. A végére tükörsima lett a párharc, Falck 4:1-re győzött, amivel a sportág történetének egyik legnagyobb zsenije, Jan-Ove Waldner örökébe lépett, hiszen ezt megelőzően az 1999-ben harmadik helyen végző Waldner szerezte a svédek utolsó vb-érmét ebben a számban.

Gauzy (szemben) csak az első két szettben tudta tartani a lépést ellenfelével (Fotó: Dömötör Csaba)
Gauzy (szemben) csak az első két szettben tudta tartani a lépést ellenfelével (Fotó: Dömötör Csaba)

 

„Simon változtatott a játékán és megnyerte a második szettet, ennek ellenére magabiztosnak éreztem magam. A folytatásban akadtam gondjaim az adogatással, mégis nálam maradt az irányítás és sikerült nyernem. Ez hihetetlen, elmondhatatlanul boldog vagyok” – lelkendezett a továbbjutását követően Mattias Falck.

„Nem volt esélyem, Falck egyszerűen jobb volt nálam. Pedig az első két szettben még nem volt gond, de aztán Mattias átvette az irányítást, nyomás alá helyezett, s ezt nem tudtam kezelni. Egyszerre vagyok elégedett és csalódott, hiszen elszalasztottam az esélyt, hogy érmet szerezzek, de egy héttel ezelőtt senki nem mondta volna, hogy bejutok a negyeddöntőbe” – mondta Simon Gauzy a mérkőzést követően.

Falck  elmondhatatlan boldogsága (Fotó: Dömötör Csaba)
Falck elmondhatatlan boldogsága (Fotó: Dömötör Csaba)

 

A nap utolsó férfi egyes negyeddöntőjében két dél-koreai játszott, a világranglista-10. Dzsang Vu Dzsin és az ugyanezen a listán 157. An Dzse Hjun. Utóbbi helyezése a játéktudása alapján nyilván nem reális, legfeljebb azt tükrözi, hogy eddig kevés nemzetközi versenyen szerepelt, viszont azzal, hogy még a nyolcaddöntőben legyőzte a japánok csodagyerekét, a 15 éves Harimoto Tomokazut, felhívta magára a figyelmet. A vb-mezőny tehát kevésbé ismeri, Dzsang Vu Dzsing viszont bizonyára sokkal jobban, ám ez az asztalnál nem látszott. Olyannyira nem, hogy az esélytelenebb An Dzse Hjun a mindent eldöntő hetedik szettben 10:9-es állásnál egy pazar kontracsata végen varázslatos tenyeressel megnyerte a meccset. A világranglista-157. meséje a Mattias Falck elleni elődöntőben tovább íródik.

ASZTALITENISZ-VB
FÉRFI EGYES. NEGYEDDÖNTŐ
An Dzse Hjun (dél-koreai)–Dzsang Vu Dzsin (dél-koreai) 4:3 (10, –10, –7, 3, 5, –8, 10)
Falck (svéd)–Gauzy (francia) 4:1 (8, –11, 6, 3, 7)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik