West Ham: Bilic Bergkamphoz hasonlította Zazát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.01. 12:41
A West Ham United labdarúgócsapatát irányító Slaven Bilic megvédte nyári szerzeményüket, Simone Zazát, aki még nem lőtt gólt a londoniak színeiben.

A West Ham 5 millió euróért vette kölcsön a Juventustól Zazát, aki eddigi négy mérkőzésén nem volt eredményes új csapatában. A szurkolók nincsenek elragadtatva tőle, Slaven Bilic azonban védelmébe vette az olasz csatárt.

„Egyértelmű, hogy jó játékosról beszélünk, aki egy nagy klubtól jött egy számára idegen országba – mondta a West Ham horvát menedzsere. – Az új játékosoknak időre van szükségük. Gondoljunk csak vissza Dennis Bergkampra, akinek, nem is tudom, egy évre volt szüksége? Ez teljesen természetes a külföldről érkező futballisták esetében, még a legnagyobbaknál is. Zaza ráadásul nem volt kezdő a Juventusban, nincs elég mérkőzés a lábaiban. Ehhez idő kell, amiből viszont nekünk sajnos nincs sok.”

Vesztegetni való ideje tényleg nincs a West Hamnek, hiszen kieső helyen áll a Premier League-ben, a Bergkamppal való párhuzam azonban nem igazán állja meg a helyét, hiszen a holland az első arsenalos idényében 41 mérkőzésen 16 gólig jutott.

Legfrissebb hírek

A Manchester City nem tudta legyőzni a West Ham Unitedet

Angol labdarúgás
2026.03.14. 23:04

Kétszer is felállt a Brentford, de tizenegyesekkel a West Ham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.03.09. 23:27

Szoboszlai gólpasszal jelentkezett, a Liverpool hétgólos meccsen legyőzte a West Hamet

Angol labdarúgás
2026.02.28. 18:02

Slot: Kerkez korrekt meccset hozott le, a West Ham ellen számolok vele

Angol labdarúgás
2026.02.27. 11:39

Tóth Alex nem lépett pályára, a Bournemouth egy pontot szerzett a West Ham otthonában

Angol labdarúgás
2026.02.21. 20:23

Tóth Alex először kezdett a Bournemouthban, a „cseresznyések” fordítottak Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.10. 23:15

Kétgólos hátrányból fordított a Chelsea a városi derbi második félidejében

Angol labdarúgás
2026.01.31. 20:38

PL: tovább éledezik a West Ham, amely esélyt sem adott a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2026.01.24. 15:34
Ezek is érdekelhetik