Tottenham: mégis jön a román válogatott védő - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.30. 12:29
null
Chiriches a Steauától érkezett, 8.7 millió euróba került
Az előzetes találgatásokkal ellentétben mégis a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának játékosa lesz Vlad Chiriches – jelentette be a londoni klub hivatalos közleményben. A „sarkantyúsok" megegyeztek a bukaresti Steauával a 23 éves román válogatott védő átigazolásáról.


A belső védőt kereső Tottenhamnél már korábban is felvetődött Vlad Chiriches neve, ám akkor Gigi Becali, a Steaua tulajdonosa megvétózta a transzfert. Most azonban pont került az ügy végére: a londoniak megegyeztek a bukaresti Steauával a 23 éves román válogatott védő átigazolásáról.

A Panduriitól a Steauához igazoló Chiriches a legutóbbi szezonban bajnok lett a bukaresti együttessel, amelynek színeiben 62 tétmérkőzésen lépett pályára, és négy gólt szerzett. A román válogatott címeres mezét 19-szer ölthette magára, és minden bizonnyal ott lesz a pályán a mieink elleni, bukaresti vb-selejtezőn is (szeptember 6., 20.00).

Az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra a klubok, a hírek szerint a Tottenham 8.7 millió eurót (több mint 2.5 milliárd forintot) fizetett a román belső védőért.

„Óriási dolog ez számomra, az álmom vált valóra. A Spurs nagyon jó futballt játszik, olyat, amit én is szeretek” – mondta Vlad Chiriches.

A Spurs nyári erősítése ezzel még nem ért véget, a hírek szerint André Villas-Boas menedzser szeretné csapatában Christian Eriksent (Ajax) is. A transzferek véglegesítésére még két napjuk van a kluboknak, szeptember 2-án zárul az átigazolási időszak.

Legfrissebb hírek

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
19 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11
Ezek is érdekelhetik