PL: már nem Quique Sánchez Flores a Watford edzője

Vágólapra másolva!
2019.12.01. 14:05
Vasárnap kora délután az angol élvonalbeli Watford hivatalos honlapján közölte, hogy megvált a csapat vezetőedzőjétől, a spanyol Quique Sánchez Florestől. A klub közleménye arról nem szól, hogy ki lesz a spanyol szakember utódja.

Sánchez Florest szeptember 7-én nevezeték ki a klub vezetőedzőjének, éppen aznap, amikor elődje, Javi Gracia menesztését is bejelentették, s a 2015–16-os idényben a klubnál egyszer már dolgozó spanyolnak ezúttal a gárda elmozdítása a kieső helyekről volt az elsődleges feladata.

Miután szeptember elején átvette az addig egy döntetlent és három vereséget felmutató gárdát, nem járt sikerrel a korábbi közönségkedvenc edző: egyetlen győzelem, négy döntetlen és öt vereség volt a mérlege a bajnokságban, a csapat egy forduló túlélése után a Ligakupából is kiesett, s a szombaton a Southampton otthonában elszenvedett 2–1-es vereség után végképp betelt a pohár a vezetőségnél.

„Teljesen egyértelmű, hogy Quique nagyon szeretett volna pozitív hatást tenni a klubra, az eredmények diktálták a döntésünket” – mondta Scott Duxbury, a Watford elnök-vezérigazgatója, aki hozzátette, hogy az új edző kinevezése hamarosan várható.

 


 

Legfrissebb hírek

Slot a helyzetek számával elégedett volt, az eredménnyel nem a Liverpool döntetlenje után

Angol labdarúgás
1 órája

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
11 órája

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
19 órája

Liverpool: folytatódhat a West Ham elleni miniforradalom

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:04

Haaland rekordot döntött, a City majdnem leadta négygólos előnyét a Fulham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.02. 23:15

Slot szerint két okból görcsölt be Kerkez a hajrában

Angol labdarúgás
2025.12.01. 11:16

Mikel Arteta: Emberelőnyben nyerni kellett volna, csalódott vagyok

Angol labdarúgás
2025.12.01. 09:26

Kiállítás után gólváltás: döntetlenre végzett egymással a Chelsea és az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.11.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik