PL: tovább tart az Arsenal vesszőfutása; magabiztosan nyert a Leicester

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.13. 22:08
null
Xhaka elvesztette a fejét és kiállíttatta magát (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának esti mérkőzésein az emberhátrányba került Arsenal vereséget szenvedett a kiesés ellen menekülő Burnleytől, míg a Leicester City egy félidő alatt lerendezte a Brightont.

Csaknem 70 százalékban birtokolta az Arsenal a labdát az első félidőben, míg a Burnleynek kaput eltaláló lövése sem volt. A fordulás után viszont hatalmasat fordult a világ a hazaiakkal, miután az 59. percben Granit Xhakát felelőtlen és indulatos megmozdulása után kiállította a játékvezető.

A Burnley a 73. percben sarokrúgáshoz jutott, viszont Mohamed Elneny még a beadás előtt földre rántotta ellenfelét, ám a videóbíró ezúttal csak a sárga lapot húzta elő, ráadásul a tizenegyes is elmaradt. A gól viszont nem, ugyanis a Burnley szöglete után Pierre-Emerick Aubameyang csúsztatta a labdát saját kapujába (0–1).

Több gól már nem esett, így a Premier League történetében először győzte le az Arsenalt a Burnley. Mikel Arteta csapata legutóbbi öt bajnokijából négyet is elveszített, melyeken egy rúgott gólra futotta, a mai vereséggel pedig a gárda visszacsúszott a 15. helyre.

A Leicester City rendkívül magabiztosan nyert a Brighton ellen. A 27. percben James Maddison szerzett vezetést a „rókáknak” (1–0), majd a 41. percben egy remek akció végén Jamie Vardy duplázta meg a hazaiak előnyét (2–0).

Még a szünet előtt Maddison egy szenzációs góllal megszerezte saját maga második, csapata harmadik gólját, amivel eldőlt a mérkőzés (3–0).

A fordulás után kiegyenlítetté vált a játék, újabb gól már nem született, így a Leicester City fellépett a dobogóra, és csupán egy pontra került az élen állóktól.

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ

Arsenal–Burnley 0–1 (Aubameyang 73. – öngól)
Leicester City–Brighton & Hove Albion 3–0 (Maddison 27., 44., Vardy 41.)
Korábban
Crystal Palace–Tottenham Hotspur 1–1 (Schlupp 81., ill. Kane 23.)
Fulham–Liverpool 1–1 (Reid 25., ill. Szalah 79. – 11-esből)
Southampton–Sheffield United 3–0
(Che Adams 34., S. Armstrong 62., Redmond 83.)
Pénteken játszották

Leeds United–West Ham United 1–2 (Klich 6. – 11-esből, ill. Soucek 25., Ogbonna 80.)
Szombaton játszották
Wolverhampton Wanderers–Aston Villa 0–1 (El-Ghazi 90+4. – 11-esből)
Newcastle United–West Bromwich Albion 2–1 (Almirón 1., Gayle 82., ill. Furlong 50.)
Manchester United–Manchester City 0–0
Everton–Chelsea 1–0 (Sigurdsson 22. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 12 7 4 1 24–10 +14 25
2. Liverpool 12 7 4 1 27–18 +9 25
3. Leicester City 12 8 4 24–15 +9 24
4. Southampton 12 7 2 3 24–17 +7 23
5. Chelsea 12 6 4 2 25–12 +13 22
6. West Ham 12 6 2 4 20–15 +5 20
7. Everton 12 6 2 4 21–18 +3 20
8. Manchester United 11 6 2 3 19–17 +2 20
9. Manchester City 11 5 4 2 17–11 +6 19
10. Aston Villa 10 6 4 21–13 +8 18
11. Crystal Palace 12 5 2 5 18–17 +1 17
12. Newcastle 11 5 2 4 14–16 –2 17
13. Wolverhampton 12 5 2 5 11–16 –5 17
14. Leeds United 12 4 2 6 17–22 –5 14
15. Arsenal 12 4 1 7 10–15 –5 13
16. Brighton & Hove Albion 12 2 4 6 15–21 –6 10
17. Burnley 11 2 3 6 6–18 –12 9
18. Fulham 12 2 2 8 12–22 –10 8
19. West Brom 12 1 3 8 9–25 –16 6
20. Sheffield United 12 1 11 5–21 –16 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik