PL: Toney elintézte, újra győzött a Brentford

Vágólapra másolva!
2021.09.18. 15:32
null
Toney: gól, gólpassz (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában a Brentford idegenben 2–0-ra legyőzte a Wolverhamptont.

 

A Brentford újoncként remekül kezdte a szezont, négy forduló alatt öt pontot szerzett. Mindössze két gólt kapott, ugyanakkor csak három gólt szerzett. A hárompontos Wolverhampton pont fordítva járt, kétszer talált be az ellenfelek kapujába, és háromszor kapitulált. Ez alapján nem várhattunk sokgólos mérkőzést.

A kilencedik perc elején Ivan Toney szépen belsőzött a Wolverhamton kapujába, de egy korábbi leshelyzet miatt érvénytelenítették a gólt.

Az első félidő nagy része Toneyról szólt. Az ő büntetőjével szerezte meg a vezetést a Brentford a 28. percben, majd nem sokkal később ismét betalált, csakhogy a VAR felfedte, hogy a kezéhez ért a labda az egyébként szép sarkazás előtt. A 34 percben mégis megszületett a vendégek második gólja, Bryan Mbeumót hagyták teljesen üresen a kapu előtt, pár méterről nem volt nehéz dolga a kapuba passzolni a labdát. A gólt Toney készítette elő.

Toney 2020-ban csatlakozott a Brentfordhoz, ez idő alatt 44-szer szerzett vagy készített elő gólt, a legtöbbet az angol bajnoki rendszer legfelső négy szintjén szereplő csapatok játékosai közül.

Hogy ne legyen annyira sima a vendégek győzelme, arról Shandon Baptiste gondoskodott, öt perc alatt két sárgát szedett össze, így a 64. percben emberhátrányba került a Brentford.

Ám végül a Wolverhampton nem ment semmire az emberelőnnyel sem, a Brentford 2–0-ra győzött.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Wolverhampton–Brentford 0–2
(Toney 28. – 11-esből, Mbeumo 34.)
Később
16.00: Burnley–Arsenal
16.00: Liverpool–Crystal Palace (Tv: Digi Sport1)
16.00: Manchester City–Southampton
16.00: Norwich–Watford
18.30: Aston Villa–Everton (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 4 3 1 11–3 +8 10
2. Liverpool 4 3 1 9–1 +8 10
2. Chelsea 4 3 1 9–1 +8 10
4. Everton 4 3 1 10–4 +6 10
5. Manchester City 4 3 1 11–1 +10 9
6. Brighton & Hove Albion 4 3 1 5–3 +2 9
7. Tottenham 4 3 1 3–3 0 9
8. West Ham 4 2 2 10–5 +5 8
9. Brentford 5 2 2 1 5–2 +3 8
10. Leicester City 4 2 2 4–6 –2 6
11. Crystal Palace 4 1 2 1 5–5 0 5
12. Aston Villa 4 1 1 2 5–7 –2 4
13. Southampton 4 3 1 4–6 –2 3
14. Wolverhampton 5 1 4 2–5 –3 3
15. Watford 4 1 3 3–7 –4 3
16. Leeds United 5 3 2 5–12 –7 3
17. Arsenal 4 1 3 1–9 –8 3
18. Newcastle 5 2 3 6–13 –7 2
19. Burnley 4 1 3 3–8 –5 1
20. Norwich City 4 4 1–11 –10 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik