PL: Richarlison és Kulusevski szállította a Spurs győzelmét Nottinghamben

Vágólapra másolva!
2023.12.15. 23:12
null
Richarlison fejjel, Kulusevski lábbal volt eredményes a Forest ellen (Fotó: Getty Images)
A Tottenham Hotspur 2–0-ra nyert a Nottingham Forest vendégeként az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójának nyitányán.

A City Groundon sem adta fel futballfilozófiáját a Tottenham mestere, Ange Postecoglou – csapata a szó szoros értelmében nekiesett ellenfelének, de Turner két ízben is bravúrral mentette meg csapatát a góltól. A szünet előtt aztán már az amerikai kapus sem tudott segíteni: Dejan Kulusevski íveléséből Richarlison csúsztatta a labdát közvetlen közelről a hálóba. 0–1

A fordulás után visszavettek a tempóból a„sarkantyúsok”, s erre kis híján ráfizettek, mert csak a VAR-nak köszönhették, hogy Elanga gólját – egyébként helyesen – nem adta meg a játékvezető.

A 65. percben megduplázta előnyét a Tottenham, s nem is akárhogyan: a hazai kaput védő Matt Turner egy hazaadás után Dejan Kulusevski elé ívelt, a svéd szélső pedig hármat tolt a labdán, majd éles szögből a rövid felsőbe ágyúzott. 0–2

Öt perccel később Yves Bissouma piros lapjával megfogyatkoztak a vendégek, de Giuglielmo Vicariónak ezen a meccsen nem lehetett – szabályos – gólt lőni. Győzelmével az észak-londoni csapat pontszámban utolérte a címvédő Manchester Cityt, amely szombaton a Crystal Palace ellen lép pályára hazai környezetben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
Nottingham–Tottenham 0–2
(Richarlison 45+2., Kulusevski 65.)
Kiállítva: Bissouma (Tottenham, 70.)

SZOMBATI PROGRAM
16.00: Bournemouth–Luton Town
16.00: Chelsea–Sheffield United (Tv: Match4)
16.00: Manchester City–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
16.00: Newcastle United–Fulham
18.30: Burnley–Everton (Tv: Spíler1)

VASÁRNAPI PROGRAM
15.00: Arsenal–Brighton (Tv: Spíler1)
15.00: Brentford–Aston Villa
15.00: West Ham United–Wolverhampton
17.30: Liverpool–Manchester United (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 16 11 4 1 36–15 +21 37
2. Arsenal 16 11 3 2 33–15 +18 36
3. Aston Villa 16 11 2 3 35–20 +15 35
4. Manchester City 16 10 3 3 38–18 +20 33
5. Tottenham 17 10 3 4 35–23 +12 33
6. Manchester United 16 9 7 18–21 –3 27
7. Newcastle 16 8 2 6 33–21 +12 26
8. Brighton & Hove Albion 16 7 5 4 33–28 +5 26
9. West Ham 16 7 3 6 26–30 –4 24
10. Fulham 16 6 3 7 26–26 0 21
11. Brentford 16 5 4 7 23–22 +1 19
12. Chelsea 16 5 4 7 26–26 0 19
13. Wolverhampton 16 5 4 7 21–26 –5 19
14. Bournemouth 16 5 4 7 21–30 –9 19
15. Crystal Palace 16 4 4 8 15–23 –8 16
16. Nottingham Forest 17 3 5 9 17–30 –13 14
17. Everton 16 7 2 7 20–20 0 13
18. Luton Town 16 2 3 11 17–32 –15 9
19. Burnley 16 2 2 12 16–34 –18 8
20. Sheffield United 16 2 2 12 12–41 –29 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik